2021. november 11., csütörtök 16:11

A Jobbik Magyarországért Mozgalom közleménye (1. rész)
    Budapest, 2021. november 11., csütörtök (OS) - Megállítottuk Orbánék üzemanyagárakon történő nyerészkedését, de nem állunk meg!

    Győzött a józan ész: a néppárti Jobbik nyomására befagyasztotta az üzemanyagárakat az Orbán-kormány.

Az Orbán-kormány tehetetlenségét látva a néppárti Jobbik szerdán határozati javaslatot nyújtott be az elszabaduló üzemanyagárak megfékezésére. Első lépésként a Jobbik azt kezdeményezte, hogy az üzemanyagok kiskereskedelmi árát novemberi árakon fagyasszák be legalább az év végéig.

Úgy tűnik, a kezdeményezés mellett már az aznapi kormányülésen sem mertek elmenni, és bár – ahogy Gulyás Gergelytől megtudtuk – kormányszinten viszonylag olcsónak (!) találják az üzemanyagokat, végül mégis – megfogadva a néppárti Jobbik javaslatát – befagyasztják az árakat.

Aki persze két luxusrepülőgéppel megy tárgyalni, és a klímacsúcson is magánjettel "teszi tiszteletét", az – mondhatni – már teljesen elvesztette realitásérzékét, és vélhetően fogalma sincs, mi az olcsó és mi a drága a magyar emberek számára. A politikai érzéke viszont nyilvánvalóan megmaradt, és pontosan tudta, hogy nincs más választása: féken kell tartania az üzemanyagárakat, mert annak további emelkedése az egekbe repítheti a már jelenleg is brutális inflációt, ezáltal nem csupán gazdasági, de szociális katasztrófát is okozhat.
     Kiadó: Jobbik Magyarországért Mozgalom

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.