2021. november 26., péntek 13:54

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2021. november 26., péntek (OS) - Az Orbán-kormány járványkezelése a negyedik hullámban is elbukott - Négyszer annyian halnak meg covidban itthon, mint az EU-ban

        A magyar kormány láthatóan három járványhullám alatt sem tanult bele a vírus elleni védekezésbe. Magyarországon nincs ingyenes tesztelés, kontaktkutatás, és valódi járványvédelem sem. Súlyos árat fizetünk azért, hogy felelős kormány helyett egy kormányzáshoz mit sem értő, dilettáns bűnszervezet irányítja az országot, ma már vészesen közeledünk a 34 ezer halálos áldozathoz, ami világszinten is kiugró halálozási arány.
     A Demokratikus Koalíció szerint ideje beismerni, hogy az Orbán-kormány járvány elleni védekezése elbukott. Ez a kormány életében először találkozott egy valós ellenséggel, amit nem ő talált ki, és egyből ki is derült, hogy tökéletesen alkalmatlan a kormányzásra. Nem kellett volna 10 év alatt kivéreztetni az egészségügyet, a tömeges ingyenes tesztelésen és a kontaktkutatáson spórolni, pártpolitizálásra használni a vakcinakérdést, és olyan szélhámosokra bízni az egészségünket, mint Kásler Miklós. Mindennek az árát most az ország fizetni meg: Magyarországon lakosságarányosan négyszer annyian halnak meg koronavírusban, mint az EU-ban.

Barkóczi Balázs, a DK szóvivője, az ellenzék országgyűlési képviselőjelöltje Budapest 12. választókerületében

Barkóczi Balázs sajtótájékoztatóját a DK Facebook-oldalán közvetítettük.


     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.