2021. november 30., kedd 15:31

Az MSZP Országos Központjának közleménye (1. rész)
    Budapest, 2021. november 30., kedd (OS) - A szociális ágazat is a Fidesz önkormányzatok elleni hadjáratának áldozata

    A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete szerint mintegy 30%-os munkaerőhiánnyal küzd a szociális ágazat, aminek elsősorban az az oka, hogy az alacsony bérek miatt nagyon kevesen választják ezt a hivatást és sokan el is hagyják a pályát. Ezzel a Fidesz is tisztában van, mégis tovább súlyosbítja a problémát, ugyanis az önkormányzatok kivéreztetésének egyik következménye, hogy még ha lennének is jelentkezők a betöltetlen állásokra, akkor sem tudnak az intézmények több embert felvenni, mert a fenntartó önkormányzatoknak nincs pénzük a fizetésükre.

A szociális szféra dolgozói alulfizetettek és túlterheltek, nincs elegendő munkavállaló és nincs megfelelő számú utánpótlás sem és ez már rövid időn belül veszélybe fogja sodorni az egész ellátórendszert. Ezen pedig az alapbér és a hozzá kapcsolódó ágazati összevont pótlék januári 20 százalékos emelése sem fog változtatni, mivel annak nagy részét a minimálbér és bérminimum emelése teszi ki. A dolgozók jelentős része a szakszervezetek szerint, ugyanis a minimálbért vagy garantált bérminimumot keresi meg, így csak azt kapják januártól, ami kötelezően jár nekik.
     Kiadó: MSZP Országos Központ

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.