2022. január 16., vasárnap 10:44

Székely Sándor független országgyűlési képviselő közleménye
    Budapest, 2022. január 16., vasárnap (OS) - Puzsér Róbert - például - folyamatosan abúzál gyakorlatilag mindent és mindenkit. Durván, sértően, megalázóan, hosszasan.

    Magyarország a bántalmazók országa lett harminc évvel a rendszerváltás után. Az a sikk, hogy bántunk valakit. Lehetőleg jó hangosan, magas lóról, egyértelműen megmutatva, hogy az akit bántunk, az ostoba, primitív, buta, s gyakorlatilag nem is érdemli meg, hogy emberszámba vegyük. Mindegy, hogy zenész, énekes, politikus, avagy átlagember. Ha védekezni próbál, akkor érveit, gondolatait, cselekedeteit ki kell röhögni, és azt kell mondani, hogy ugyan már, ezek csak egy ostoba, primitív és nagyon buta ember megnyilvánulásai.

Ezért - ugye - nem is kell érveket hoznunk, hiszen a bántalmazott egy idióta, mert a bántalmazó azt mondta.

És Magyarországon ez a divat.
Miért? Mert. Csak.

Elképesztő. Felháborító.

Minden erőmmel azért fogok küzdeni, hogy ezeket a tendenciánkat a magánéletünkben és közéletünkben is megfordítsuk, és hogy a közbeszédünket sokkal emberibbé, szerethetőbbé tegyük!

A szocializmusban nem csak, hogy megbecsüljük az emberek munkáját pénzzel, hanem magukat az embereket is. Mindenki egyenlő mindenkivel. És megvédjük magunkat azokkal szemben, akik a többiekre akarják erőltetni a saját világnézetüket.
A teljes írás a képviselő közösségi oldalán érhető el.
    
     Kiadó: Székely Sándor független országgyűlési képviselő

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.