2022. január 24., hétfő 14:35

A Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (MAZS) közleménye
    Budapest, 2022. január 24., hétfő (OS) - Fény/Törés című különleges programmal készül a Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmából a Személyes Történelem Produkció.

    A program apropóját az adja, hogy néhány héttel a budapesti gettó felszabadításának emléknapját követően ezen a január végi csütörtökön a holokauszt áldozataira és a szörnyűségek túlélőire emlékezik az egész világ.
Generációk között átívelve középiskolás fiatalok mesélik el a holokausztot túlélők személyes történeteit, és vezetik végig az érdeklődőket a Klauzál téren, vagyis az egykori budapesti gettó emblematikus helyszínén. A nézők ezen a formabontó színházi sétán vehetnek részt, és kísérhetik el a fiatal színészeket az emlékezés színhelyeire.
A séta az Erzsébetvárosi Zsidó Helytörténeti tárból indul – immár negyedik éve, és a budapesti programmal összehangoltan így sétálnak Prágában, Amszterdamban, Koppenhágában és Berlinben az ottani gettók helyszínén, az emlékezet jegyében.
A program részletet a Személyes Történelem Produkció weboldalán lehet olvasni. A produkció partnere a Theater na de Dam, az Itt és Most Társulat, a Csányi5, az Életmenete Alapítvány, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Bethlen Gábor Alap, a European Education and Culture and Executive Agency, a Dutch Jewish Humanitarian Fund, a Massolit Budapest Bookstore&Café és a JCC Budapest - Bálint Ház, mely utóbbi web- és Facebook oldalán szintén meg lehet találni a programmal kapcsolatosan minden tudnivalót.

     Kiadó: Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (MAZS)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.