2022. január 27., csütörtök 17:40

A Párbeszéd közleménye (1. rész)
    Budapest, 2022. január 27., csütörtök (OS) - Feljelentést teszünk Schadl és Völner Covid-tesztes mutyija miatt!

    Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője feljelentést tesz jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt. Sajtóhírek szerint ugyanis a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar közel 50 ezer forintos darabáron kötött szerződést 2500 koronavírus-gyorstesztre a járvány első hullámában.

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar vesztegetés gyanújával letartóztatásban lévő elnöke – amint azt az RTL Híradó ismertette az ügy nyomozati anyaga alapján – egy Völner Pál igazságügyi államtitkárnak írt levelében azt írta: szükséges lehet koronavírus-gyorstesztet végezni a kar munkatársain és a végrehajtókon, a beszerzéshez pedig engedélyt kér. A kar 2500 teszt beszerzését indítványozta 49 500 forintos darabáron, azaz 123 750 000 forintért, miközben a dolgozók és a végrehajtók összlétszáma csupán 250 fő volt. Völner megadta az engedélyt a meglehetősen túlárazott szerződés megkötésére.

A kérdéses időszakban – 2020 tavaszán – a tesztek beszerzési ára 5000 forint körüli összeg volt.

A rendelkezésre álló információk alapján megállapítható, hogy több tízmilliós értékű nyilvánvaló túlárazás történhetett a beszerzés kapcsán, így felmerül annak alapos gyanúja, hogy akik a beszerzési eljárást elrendelték, előkészítették és jóváhagyták, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar terhére több tízmilliós kárt okozhattak.

     Kiadó: Párbeszéd

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.