2022. március 18., péntek 14:18

A Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület közleménye (1. rész)
    Budapest, 2022. március 18., péntek (OS) - Együttműködésben a  Szatmárnémeti Zsidó Hitközösség és a Magyarhoni Zsidó Imaegylet: A Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke Prof. dr. Róna Tamás adta át az értékes fűtésrendszert a nagy múltú és lélekszámú közösségnek.

    A korábban már elindított együttműködés folytatásaképpen fontos támogatást nyújtott a ZSIMA, az erdélyi Szatmárnémeti Zsidó Hitközösségnek. A magyarajkú zsidó vallású hívők élete az utóbbi egy évben jelentős változáson ment keresztül, ugyanis a Magyarhoni Zsidó Imaegylet elnöke, Prof. dr. Róna Tamás főrabbi egyik kiemelt céljának tekinti, hogy a határon túli magyar zsidó közösségeket támogatása, társadalmi kapcsolataikat erősítése, a zsidó hagyományokat terjessze, szakmai találkozókat kezdeményezzen és kulturális eseményeket hozzon létre. A ZSIMA elnöke most Szatmárnémetiben adta át a fűtésrendszert Besa Adrián elnök úrnak. Az ajándéknak köszönhetően mostantól minden évszakban tudja használni a közösség a városban található kis zsinagógákat.

Az ünnepi átadáson a hívek, a főrabbi és az elnök mellett Magyar Lóránt képviselő úr, Pataki Csaba a Szatmárnémeti tanács elnöke, Kereskényi Gábor Szatmárnémeti polgármestere és Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár is részt vett.


     Kiadó: Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.