2022. április 4., hétfő 21:22

A Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesületének közleménye (1. rész)
    Budapest, 2022. április 4., hétfő (OS) - A Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete egy 1990-es alapítású civil szervezet. Pártok közti politizálásban nem vesz részt, de van politikai véleménye akkor és csak akkor, ha ez az Egyesület megítélése szerint következik a deklarált és Alapszabályban lefektetett alapcélunkból.

    Most ez a helyzet, közvetlenül a 2022-es választások után egy NGO –s véleményt fogalmazunk meg. Az lehet és érthető, hogy a küzdő felek az ország jobbítását hirdetik, de itt rá kell mutatni, mindkét erő, a Fidesz-vezette jobboldal, és a korábbi balliberális kormányerők egyaránt felelősek azért a siralmas helyzetért, lemaradó gazdasági állapotért, mely országunkat mára jellemzi.

Egy közelmúltbeli jelentés szerint a magyar vállalati GDP 52,46 százalékát állították elő külföldi tulajdonú cégek. Dani Rodrik /Harvard Egyetem/ jelentése világossá tette, hogy az itteni külföldi tulajdonú cégek termelékenységi és versenyképességi mutatói, nem csak hogy számszorosan jobbak a jelenlegi magyar vállalkozásokénál, de a különbség még nő is.

Az elmaradt magyarországi restitúció okán nincsenek versenyképes, az itteni külföldiekkel a versenyt felvenni tudó cégek, és ebben sajnos a jövőben sem várható változás. Ezt sajnos egyik erő sem – vagy nem veszi tudomásul, vagy nem is akarja tudomásul venni. A maguk előnyeivel, pozícióival törődnek, a holdudvarukkal, de a fentiekkel egyáltalán nem.

>> folytatás a 2.részben >>
    
     Kiadó: Kisemmizettek Érdekvédelmi Egyesülete

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.