2022. június 23., csütörtök 13:56

A Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetség közleménye
    Budapest, 2022. június 23., csütörtök (OS) - Helyi programok megvalósulását támogatja a Nemzeti Ifjúsági Tanács az Ifjúság Európai Évében

        A Nemzeti Ifjúság Tanács, az Ifjúsági Párbeszéd Nemzeti Munkacsoporttal közösen pályázatot hirdet az Ifjúság Európai Évével kapcsolatos helyi és kiemelt programok megvalósítására. A pályázat célja olyan helyi, illetve kiemelt, személyes részvétellel megvalósuló rendezvények megvalósításának előmozdítása, amelyek összhangban állnak azon öt célkitűzés valamelyikével, amelyeket az Európai Unió prioritásként kezel az Ifjúság Európai Éve keretében. Az egyes programokhoz esetenként akár félmillió forintos támogatást is igényelhetnek olyan Magyarországi székhellyel rendelkező civil szervezetek, nonprofit gazdasági társaságok, valamint 35 év alatti fiatalokból álló informális csoportok, akik a pályázati kiírásnak megfelelnek. További részletek a szervezet honlapján érhetőek el.

     Kiadó: Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.