2022. december 8., csütörtök 10:38

A Párbeszéd közleménye (1. rész)
    Budapest, 2022. december 8., csütörtök (OS) - Folytatódik a Balaton gátlástalan Fidesz-közeli beépítése – Balatonföldvárnál is több ezer köbméter beton kerül a tóba

    Nincs környezeti hatása a balatonföldvári kikötő építésének, ezért nincs szükség környezethasználati engedélyre sem – állapította meg a Veszprém Megyei Kormányhivatal vizsgálata. A Párbeszéd elfogadhatatlannak tartja ezt, hiszen a kikötő építése során több ezer köbméter betont és követ öntenének a tóba. Nagy István agrárminisztert próbáltuk megkérdezni az Országgyűlésben arról: miért nincs környezetvédelmi hatásvizsgálat és társadalmi egyeztetés a balatonföldvári kikötő építéséről? Egyértelmű válasz nem érkezett, csupán annyi, hogy a miniszter szerint minden a legnagyobb rendben van.

A balatonföldvári kikötő építésének ügye évek óta húzódik. Friss fejlemény, hogy a Veszprém Megyei Kormányhivatal megállapította: a létesítendő kikötőnek nincs környezeti hatása, így környezethasználati engedélyhez nem kötött.

Tehát a kormány hatóságai szerint a Natura 2000 területen nincs jelentős környezeti hatása annak, hogy egy 311 méteres és egy 225 méteres benyúlású mólószár építése során több ezer köbméter betont és követ öntenek a tóba. A kormányhivatal és a bíróság egyetért abban, hogy szükségtelen a részletes környezeti hatásvizsgálat lefolytatása, mint ahogy bizonyára a társadalmi egyeztetés is az volna.

     Kiadó: Párbeszéd

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.