2023. január 2., hétfő 19:15

A Miniszterelnökség közleménye
    Budapest, 2023. január 2., hétfő (OS) - Támogatást kapnak a megemelkedett energiaköltségekhez a települések

    A háború és a brüsszeli szankciók következményeként az energiaárak sokszorosára emelkedtek. A kormány célja, hogy ebben a helyzetben is a legfontosabb közszolgáltatások működése fennmaradhasson, ezért a Kormány - a korábbi 10 ezer lakos alatti településeknek adott kormányzati támogatás után - most a 10 ezer lakos feletti városok és fővárosi kerületek energiaáremelkedés miatti támogatásáról döntött közel 44 milliárd forint értékben. A települések anyagi helyzete, energiabeszerzési szerződéseik, alapvető intézményeik fűtési, világítási rendszere jelentősen eltérő. A támogatásért cserébe pedig mindenkitől takarékosságot kérünk, ezért az érintett önkormányzatok tervet készítettek a lehetséges energiamegtakarítási lehetőségekről. Balla György miniszteri biztos és Láng Zsolt kormánybiztos tárgyalt a városi, illetve fővárosi helyhatóságokkal a megnövekedett rezsiköltségeikhez nyújtandó állami hozzájárulásról. A biztosok mindenkivel tárgyaltak, aki elfogadta meghívásukat az egyeztetésre. Javaslatuk alapján a Miniszterelnökséget vezető miniszter 138 városi és 17 kerületi önkormányzat részére közel 44 milliárd forint támogatásról döntött, a települések listája elérhető a kormányportálon.
     Kiadó: Miniszterelnökség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.