2023. január 27., péntek 10:34

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem közleménye (1. rész)
    Budapest, 2023. január 27., péntek (OS) - A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Innovációs és Technológiai Irodájának (ITI) kezdeményezése nyomán született meg Magyarország első és eddig egyetlen, egy élő ember és a mesterséges intelligencia mint társszerző közös írása a hálózattudomány szerepe az innovációban témában.

    Kaderják Dániel, a szervezeti analitikával foglalkozó BondWeaver S.A. társalapítója az OpenAI nevű, mesterségesintelligencia-kutatással foglalkozó cég már publikusan is elérhető ChatGPT nevű programját hívta segítségül annak bemutatására, hogy a hálózattudomány miként képes elősegíteni egy adott szervezeten belüli innovációs potenciál maximális kiaknázását.

Ennek az ún. chatbotnak a világszenzációja abban áll, hogy első ízben képes összetett kérdésfeltevések bőven kifejtett, esszészerű, összetett megválaszolására, azaz összefüggő gondolatmenet kialakítására – az emberi kommunikációt egyre pontosabban idéző módon. Mindez alapjaiban formálja át az infokommunikációs korszakot, amelynek ezáltal újabb meghatározó mérföldkövéhez érkeztünk.


     Kiadó: Nemzeti Közszolgálati Egyetem

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.