2023. február 2., csütörtök 22:11 |
 A Tempus Közalapítvány közleménye |
|
Budapest, 2023. február 2., csütörtök (OS) - A Fővárosi Ítélőtábla ítélete alapján, az Emberség Erejével Alapítvány felperesnek Tempus Közalapítvány alperes elleni ügyében hozott, a felek fellebbezéseit egyaránt elutasító döntése folytán jogerőre emelkedett a Fővárosi Törvényszék ítélete, amely megállapította, hogy az alperes a felperest a véleménye miatt közvetetten hátrányosan megkülönböztette azzal, hogy az Erasmus+ pályázatát 2020. augusztus 31. napján elutasította, mert felhívása ellenére nem nyilatkozott a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvény szerinti működéséről. |
Kötelezte a bíróság az alperest, 15 napon belül fizessen meg
felperesnek 600.000 Forint sérelemdíjat és ezen összeg után 2020.
augusztus 31. napjától a kifizetés napjáig járó, késedelemmel
érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal
megegyező kamatot és viselje a felperesi perköltséget.
Jelen közlemény a bíróság ítélete alapján az alperes
bocsánatkérése, ami a Közalapítvány honlapján is megjelenik, továbbá
a Magyar Távirati Iroda számára is megküldésre kerül.
Kiadó: Tempus Közalapítvány
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: OS Országos Sajtószolgálat
MTI © Minden jog fenntartva.
|