2023. március 18., szombat 11:11

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2023. március 18., szombat (OS) - DK: A szakrendelők államosításával a teljes járóbetegellátás össze fog omlani

    
Március 9-én levelet kaptak a magyar polgármesterek, amelyben az országos kórházi főigazgató jelezte: államosítani szeretnék a járóbeteg szakellátást is. Bár a hivatalos tájékoztatásban a szakellátás harmonizációja szerepel indokként, valójában a gyógyításra szánt támogatások további csökkentése lehet a valódi cél ezzel a lépéssel.

A Demokratikus Koalíció budapesti frakcióvezetőjeként mindent meg fogok tenni, hogy a kormány ne vehesse el tőlünk a járóbeteg szakellátást. Ha államosítják a rendelőket, azzal tönkre is teszik őket, mert ha nem az önkormányzat felel értük, az egész rendszer össze fog omlani. A megállíthatatlanul növekvő várólisták immár napi szinten veszélyeztetik a betegek egészségét, ezért a kormánynak inkább az egyre súlyosabb orvos- és szakápolóhiány enyhítésén kellene dolgoznia, és nem még tovább növelni a helyzet súlyosságát. Az Árnyékkormány szerint minden embereknek joga van a minőségi betegellátáshoz, és nem hagyhatjuk, hogy a kormány még jobban tönkre tegye az egészségügyet. Ezért mára az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy minden magyar európai szintű egészségügyben gyógyulhasson.

Szaniszló Sándor

A DK fővárosi frakcióvezetője, önkormányzati árnyékminiszter


     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.