2023. március 22., szerda 15:07

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatalának közleménye (5. rész)
    Budapest, 2023. március 22., szerda (OS) -

    Szintén ezen uniós beruházás részeként került a Fővárosi Hulladékhasznosító Műbe egy lomdaráló berendezés, amely segítségével azon nagydarabos hulladékok jelentős része, amelyek méretük miatt korábban lerakóba kerültek, ma már darálást követően, kiváló fűtőértéküknek köszönhetően Budapest távhő és áramellátását szolgálják, jelentős földgáz felhasználás kiváltása mellett. Ezenfelül egy fémleválasztó berendezéssel is kiegészült az üzem, így ma már a mágnesezhető fémeket is vissza tudják nyerni a termikus hasznosítás után visszamaradó salakból, amit azután, mint értékes nyersanyagot visszaadnak a gazdasági körforgásba.
A fél évvel ezelőtt a 18. kerületben átadott Logisztikai és Szolgáltató Központ éves szinten 100 000 tonna kommunális hulladék átrakását teszi lehetővé teljesen zárt, bűz- és pormentes technológiával, alacsony zajkibocsátás mellett. Ennek eredményeként egy tömörített hulladékot szállító gépjármű pótkocsival együtt akár két és fél, három hulladékgyűjtő jármű rakományát tudja környezetkímélőbb és a fővárosi közúthálózatot kevésbé terhelő módon a hulladékkezelés helyszínére eljuttatni. Mindezzel nemcsak értékes munkaidőt és üzemanyagot takarít meg a Társaság, de jelentősen csökkent a dél-pesti kerületek hulladékgyűjtésből adódó forgalomterhelése és a megtett távolság csökkenése révén a hulladékbegyűjtő járművek károsanyag kibocsátása és üzemanyag felhasználása.

     Kiadó: Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.