2023. november 6., hétfő 07:54

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleménye (3. rész)
    Budapest, 2023. november 6., hétfő (OS) - Nagy Márton: Magyarország továbbra is a kínai befektetők első számú célpontja szeretne lenni a régióban

        A miniszter szerint az Egy övezet egy út kezdeményezés (BRI) jelenleg a világpolitika legátfogóbb projektje. Nagy Márton kiemelte, hogy bár vannak közös kiemelt beruházások, mint a Budapest-Belgrád vasútvonal, ennek ellenére a BRI-hoz tartozó infrastrukturális fejlesztések terén a magyar részvétel más országokkal összehasonlítva alacsony. Magyarországnak érdemes növelnie a BRI alá tartozó infrastrukturális projektek nagyságát annak érdekében, hogy az erős kínai FDI beáramlásnak köszönhető termelés és kereskedelem akadálymentesen megvalósuljon.
     Az Expó kapcsán Nagy Márton tárgyalást folytatott az ICBC, azaz a világ legnagyobb bankjának vezetőivel. A megbeszélésen ismételten hangsúlyozta, hogy Magyarország nem csak a nyugati és keleti tőke és csúcstechnológia gazdasági találkozási pontjává, hanem emellett regionális pénzügyi központtá is kíván válni. A kormány – tekintettel arra, hogy az ICBC már ma is jelentős üzleti tevékenységet folytat Magyarországon – elkötelezett abban, hogy az ICBC fióktelepet nyisson Magyarországon.
A miniszter kiemelte, hogy a magyar-kínai kapcsolatok jelentősen fejlődtek az elmúlt időszakban, hiszen legutóbb október közepén járt magas szintű delegáció Kínában, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével több együttműködési megállapodás aláírására is sor került, köztük az ICBC-vel is.

     Kiadó: Gazdaságfejlesztési Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.