2024. március 29., péntek 11:44

A Mi Hazánk Mozgalom közleménye
    Budapest, 2024. március 29., péntek (OS) - A Mi Hazánk Ifjai már többször megszólalt a gyakorlatilag megfizethetetlen jogosítványokkal kapcsolatban, illetve amellett, hogy tegyék ingyenessé a jogosítvány megszerzését a fiatalok számára, hiszen manapság már több százezer forintba is kerülhet egy "B" kategóriás jogosítvány, melyet sem a fiatalok, sem pedig a családjaik nem tudnak egyszerűen megfinanszírozni.

    Örömmel fogadtuk tavaly augusztusban a kormány efelé tett lépéseit, ugyanis egy salátatörvény részeként benyújtottak egy, ezt a követelésünket kielégítő javaslatot. Ezután egy darabig semmilyen tájékoztatást nem lehetett hallani ezzel kapcsolatban, majd március 14-én majdhogynem a semmiből jött a hír, mely Tuzson Bence igazságügyi miniszter Facebook kiírásából derült ki, miszerint szeptembertől jön az ingyenes jogosítvány a középiskolások számára. Sajnos ezt még aznap helyreigazította, hogy mégsem úgy, mégsem akkor, mégsem abban a formában valósítják meg. Többek között ez is bizonyítja a kormány semmitmondó politikáját és azt, hogy igazi megoldások helyett csak ígérgetnek.

A Mi Hazánk és a Mi Hazánk Ifjainak továbbra is határozott célja, hogy a kormány tegye lehetővé az ingyenes jogosítványszerzést a fiatalok számára, és ne üres ígérgetésekkel áltassa őket, hiszen ezzel az intézkedéssel a diákok későbbi munkavállalását könnyítenék meg.

Pércsi Viktória, a Mi Hazánk Ifjai alelnöke
    
     Kiadó: Mi Hazánk Mozgalom

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.