2024. június 21., péntek 11:44

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye (3. rész)
    Budapest, 2024. június 21., péntek (OS) - Félremagyarázás helyett tények: nem vagyunk Európa legszegényebb országa

    A magyar családok emellett egyre magasabb jövedelemre tesznek szert, a bruttó átlagbér megközelíti a 660 ezer forintot, amely már több mint háromszor akkora, mint a dollárbaloldal idején volt. Ennél is nagyobb növekedést ért el a kormány a minimálbér és a garantált bérminimum esetében, amelyek 2010-hez képest már több mint 3,6-szorosukra emelkedtek. Ez a növekedési ütem pedig az uniós élmezőnybe tartozik. Azaz többen és többet is keresnek hazánkban.

A fizetések pedig egyre többet is érnek. Az elmúlt évtizedben a reálbérek folyamatosan emelkedtek, amely emelkedést a háború csak átmenetileg akasztott meg, hiszen a kormány letörte az inflációt, így szeptembertől újra folytatódik a fizetések vásárlóerejének korábbi években megszokott növekedése.

Magyarországon a növekvő bérek, a növekvő foglalkoztatottság eredményeképp végső soron jelentősen csökkent a szegénység, ugyanis az uniós módszertan szerint 2010-hez képest több mint 1,2-1,3 millióval csökkent a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitett népesség száma, ezzel jóval az uniós átlag alá került a szegénység aránya, ami korszakos eredményt jelent.

Mindemellett biztató, hogy a kiskereskedelmi forgalom volumene éves alapon negyedik hónapja folyamatosan nő, azaz a családok egyre többet fogyasztanak, az óvatossági motívum tehát egyre inkább oldódik. Mindez hozzájárul a gazdasági növekedés ütemének fokozásához.

     Kiadó: Nemzetgazdasági Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.