2024. július 4., csütörtök 22:47

A Magyar Alvás Szövetség közleménye
    Budapest, 2024. július 4., csütörtök (OS) -

    Korábban soha nem tapasztalt mértékben rosszabbodik az emberek alvásának a minősége – hangsúlyozta a Magyar Alvás Szövetség éves jelentésében. Világjelenségről van szó, hívja fel a figyelmet a nemzetközi alvás szervezet, a World Sleep Society cselekvési programját közvetítve, mintegy nyolcvan ország közreműködését bejelentve. A Magyar Alvás Szövetség több mint tíz éve csatlakozott a világszervezet munkájához, minden esztendőben a Magyar Tudományos Akadémián a szakterület kiválóságai adnak elő az éves jelmondat jegyében: a jó alvás elengedhetetlen az egészséghez. Ma már a kívánatos életmód része ez, miképpen a megfelelő étkezés, a testmozgás is elválaszthatatlan az emberek pszichés, vagy lelki állapotától. - A magyar szervezet az elmúlt években sikeres szakmai programot valósít meg a tudományos ismeretterjesztés területén, az alvás egészségügyi intézmények és alvásipari vállalatok tevékenységének az összefogásával - hangsúlyozta G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke. Nemzetközi standardok alapján kidolgozott alvásminőség mérési módszerekkel, saját kutatásokkal értékelik az alvásért kiemelkedő munkát végző intézményeket. A Sleepfriendly Program keretében elismeréseket nyújtanak át az alvásbarát vállalatoknak és szállodáknak, kitüntetik a legjobb termékeket. A World Sleep Society alvás világszervezet követésre méltónak ajánlja a Magyar Alvás Szövetség évek óta folyó munkáját, amelyért elsők között kapták meg a Distinguished Activity Award elismerést.


     Kiadó: Magyar Alvás Szövetség

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.