2024. július 5., péntek 11:13

A Magyar Hollywood Tanács Egyesület közleménye
    Budapest, 2024. július 5., péntek (OS) -

    125 éve, 1899. július 7-én született George Cukor, Hollywood aranykorának legjobban fizetett rendezője. A legsikeresebb hollywoodi filmek jelentős részét ő rendezte. 1964-ben rendezte a My Fair Lady-t, amely minden idők egyik legsikeresebb filmmusicalje lett. Az Audrey Hepburn főszereplésével készült musicalt 12 kategóriában jelölték Oscar-díjra, ebből nyolcat meg is kapott, köztük Cukoré lett – ötödik jelölése után – a legjobb rendezőnek járó díj.

A 125 évforduló alkalmával a Magyar Hollywood Tanács egésznapos megemlékezést tart. Bokor Balázs, a Tanács elnöke jelezte, hogy a Tanács július 7-én George Cukor-emléknappá nyilvánította. Hangsúlyozta, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei szülői gyökerekkel rendelkező, de már New Yorkban született Cukor kétszer járt Magyarországon és nagy tisztelettel illette a magyar filmművészetet. Csak családnév-beli egyezés, de a szintén magyar származású Adolph Zukor által alapított Paramount Pictures stúdióban dialógusrendezőként kezdett dolgozni, majd ötvenéves munkássága során éppen ötven filmet készített.

A szinte minden műfajban remekelő Cukor ars poeticája így szólt: "Dolgozz keményen, hogy minden munkád könnyednek hasson." A szakma is méltányolta, a legjelentősebb filmes kitüntetései mellett megkapta a televíziós Emmy-díjat, valamint az amerikai rendezők céhének életműdíját, csillaga díszíti a hollywoodi Hírességek sétányát, 1982-ben életművéért a velencei nemzetközi filmfesztiválon Arany Oroszlán-díjjal tüntették ki.
     Kiadó: Magyar Hollywood Tanács Egyesület

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.