2024. július 7., vasárnap 15:28

A Tisztelet és Szabadság Párt közleménye
    Budapest, 2024. július 7., vasárnap (OS) - Rogán Antal csúcsra járatta hazugsággyárát

    Magyar Péter június végi, nyilvános szórakozóhelyen való megjelenéséből már eddig is alternatív valóságot kreált a propaganda, mindenféle névtelen forrásra és nem létező rendőrségi információkra hivatkozva.
A mai napon azonban olyan, minden erkölcsi alapot és sajtóetikát nélkülöző, felháborító hazugságcunamiba kezdtek, amelyre már nem lehet legyinteni.
Magyar Péter a Ripostban megjelent, nem létező forrásokra hivatkozó, félrevezető cikk kapcsán kijelentette; minden olyan médium főszerkesztőjét, amely az említett cikket átveszi vagy hivatkozik rá, a holnapi nap folyamán feljelenti nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért.

A cikk szerint Magyar Péter az este folyamán kiskorú lányokat zaklatott, erőszakosan lépett fel velük szemben.

Az igazság az, hogy a szórakozóhelyen mintegy fél órát tartózkodott, ez idő alatt semmilyen atrocitás nem történt. Az estéről felvételek is készültek, amelyeket kérés esetén a hatóság rendelkezésére bocsátunk, valamint az ott tartózkodó fiatalok közül is többen jelezték, szívesen tanúskodnak arról, hogy a cikk a történtekkel kapcsolatosan valótlanságokat állít.

Az eset ugyanakkor jól példázza a propaganda működését: minél erősebb a velük szemben álló, annál jobban támadják, emberi méltóságot, igazságot, lelkiismeretet félresöpörve. A friss közvélemény-kutatások alapján pedig a TISZA Párt népszerűsége töretlen, támogatottsága napról-napra tovább erősödik.
     Kiadó: Tisztelet és Szabadság Párt

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.