2024. július 10., szerda 20:14

A Honvédelmi Minisztérium közleménye (1. rész)
    Budapest, 2024. július 10., szerda (OS) - Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A NATO továbbra is a világ legerősebb védelmi szövetsége, amely kész és képes megvédeni magát és tagjait! A NATO továbbra is a világ legerősebb védelmi szövetsége, amely kész és képes megvédeni magát és tagjait – jelentette ki a honvédelmi miniszter a NATO állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója után, Washingtonban.

    Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: az idén 75 éves védelmi szervezet minden korábbinál több és jelentősebb biztonsági kihívással kell szembenézzen. Az ukrajnai háború és a közel-keleti konfliktus globális biztonsági feszültséget okoz, melynek hatását országaink és a Szövetség egésze egyaránt megérzi – tette hozzá. Leszögezte: ebben a helyzetben a csúcstalálkozó általános célja a transzatlanti egység megerősítése.
A miniszter beszámolt arról, hogy a tárgyalások Ukrajna támogatása, a kollektív védelem megfelelő demonstrálása, valamint a csendes-óceáni partnerországokkal és az Európai Unióval történő együttműködés körül körvonalazódtak. Elmondta, hogy a szövetségesek megerősítik elköteleződésüket Ukrajna támogatása iránt.

     Kiadó: Honvédelmi Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.