2024. július 17., szerda 08:57

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye (2. rész)
    Budapest, 2024. július 17., szerda (OS) - Czomba Sándor: már több mint 21 ezren dolgoznak a Nyári diákmunka programban

    A helyhatóságok számára legfeljebb 2 hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett munkabért. A cégeknél legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalja át. A támogatás megállapítása során teljes munkaidős havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében 326.000 Ft/fő/hó, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig 266.800 Ft/fő/hó összeg vehető figyelembe, a napi 8 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken.

A legtöbb kérelem – a korábbi évekhez hasonlóan - továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár Bereg és Baranya vármegyékből érkezett be. A diákok 80 százalékát az önkormányzati pillérben foglalkoztatják, emellett jelentős az igény a turizmus, vendéglátás területén is, itt közel négyezer diák foglalkoztatására nyújtottak be kérelmet, ami a teljes igény 17 százaléka. A mezőgazdaság területén is több mint félezer diák foglalkoztatására érkezett be kérelem, utóbbiak jól jelzik a programra való igényt a versenyszféra területén is. A program július 1-től augusztus 31-ig tart, a munkáltatók és a diákok még regisztrálhatnak a területileg illetékes járási/fővárosi kerületi hivatalok foglalkoztatási osztályain.


     Kiadó: Nemzetgazdasági Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.