2024. július 23., kedd 13:35 |
A Tisztelet és Szabadság Párt közleménye |
|
Budapest, 2024. július 23., kedd (OS) - Magyar Pétert az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságának alelnökévé választották - annak ellenére hogy a Fidesz közösen a szocialistákkal nemmel szavazott |
Magyar Péter közleménye: Az imént az Európai Parlament Alkotmányügyi
Bizottságának alelnökévé választottak. De történt egyérdekesebb
dolog is. A rólam való szavazás során megszületett a Fidesz és a
Szocialista frakció (amelyben Dobrev Klára ül) nagykoalíciója az
EP-ben. Mikor máskor, mint a magyar alelnökről való szavazáskor. A
Fidesz képviselője, Schaller Ernő a megválasztásom ellen szavazott,
ahogy Dobrev Klára szocialistapárttársai is. A DK képviselőjében
legalább volt annyi taktikai érzék, hogy nemjött be szavazni, hanem
egyik párttársát küldte. Alapvetően titkosszavazásról van szó a
személyügyi döntéseknél. A fideszes képviselőnek az volta pechje,
hogy először véletlenül név szerinti szavazást rendeltek el és ekkor
jól látszott a pirosan villogó szavazógépe. Tehát a Fidesz, amelyik
napok óta azon siránkozik, hogy a nagy frakciók kordont vonnak
köréjük és nem szavazzák meg a jelöltjeiket különböző posztokra,
most inkább együtt szavaz a szocikkal, akik a DK képviselőjét
helyettesítették, hogy megakadályozza, hogy egy magyar képviselő
(ebben az esetben én) vezető pozíciót kapjon. Összenőtt, ami
összetartozik. A Szocialista (DK) -Fidesz nagykoalíció is kevés
volt, az Alkotmányügyi Bizottság nagy többséggel alelnökké
választott.
Kiadó: Tisztelet és Szabadság Párt
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: OS Országos Sajtószolgálat
MTI © Minden jog fenntartva.
|