2024. július 24., szerda 10:52 |
A Magyar Detektív Szövetség közleménye |
|
Budapest, 2024. július 24., szerda (OS) - A Magyar Detektív Szövetség 2024. júliusban megtartott közgyűlése Bodnár Zsolt, korábbi rendőr-dandártábornok személyében új elnököt választott. |
Bodnár Zsolt egyhangú döntéssel megválasztott új elnök közgazdász és
rendőrtiszti végzettséggel rendelkezik. Közel négy évtizedes rendőri
szolgálata alatt elsősorban bűnügyi hírszerzési és felderítési
feladatokkal, illetve azok irányításával foglalkozott. Több
évtizedet töltött szervezett bűnözéssel, valamint terrorelhárítással
foglalkozó egységeknél. 2007-től a Budapesti Rendőr-főkapitányság
bűnügyi helyettesi feladatait látta el. A Terrorelhárítási Központ
2010-ben történt megalakulásától egészen 2018-ig a szervezet
főigazgató-helyetteseként dolgozott. Hivatásos pályafutását 2020-ban
fejezte be az országos rendőrfőkapitány tanácsadójaként. Ezen
időponttól a Hori-Zone Biztonsági és Információs Kft. magánnyomozó
üzletágának tevékenységét támogatja.
A Magyar Detektív Szövetség új elnöke Baráth Györgyöt követi a
tisztségben, aki a szervezetet tíz éven át eredményesen vezette. A
Magyar Detektív Szövetség a magyar magánnyomozó szakma meghatározó,
független érdekképviseleti szervezete, annak tagsága a legmagasabb
szakmai és etikai követelményeknek felel meg.
Kiadó: Magyar Detektív Szövetség
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: OS Országos Sajtószolgálat
MTI © Minden jog fenntartva.
|