2024. július 25., csütörtök 11:25

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2024. július 25., csütörtök (OS) - Közlekedés elleni bűn a Volánbusz MÁV-ba olvasztása

    A kormány arra készül, hogy megszünteti a Volánbusz Zrt-t, a távolsági buszközlekedés pedig a jövőben a MÁV-hoz fog tartozni. Az biztos, hogy a MÁV közlekedésben elért "sikerei" ezt nem indokolják. Pár hete épp az állami vasúttársaság könyörgött azért az utasoknak, hogy a kánikulában inkább ne vonattal, hanem busszal utazzanak, röviddel ezután pedig több mint tízezer késésről, és ötszáznál is több el sem induló vonatról szóltak a hírek. Ha ez a modell jön a Volánnál is, akkor a magyaroknak már csak az autó marad – reméljük, nem erre biztatja majd őket a Volánbuszt bekebelező MÁV.

A Demokratikus Koalíció szerint közlekedés elleni bűn a Volánbusz MÁV-ba olvasztása. Az ország jelentős részében eddig is csak a Volán jelentett alternatívát az elavult, lassú és bizonytalan vasúti közlekedéssel szemben, de most ez is megszűnhet, ha a kormány egy cégbe szervezi majd a kettőt. A DK szerint felháborító, hogy a kormány az összevonással is a közlekedésen és az ország működtetésén akar spórolni, hiszen a MÁV majd azt mondja, hogy bőven elég, ha csak vonat, vagy csak busz közlekedik valahol, ők ellátták a feladatukat. A DK szerint nem megszorításokra, és nem a Volánbusz lerohasztására van szükség, hanem tisztességes, kiszámítható, szociáldemokrata politikára, hogy az állami feladatok ne csak papíron, hanem a valóságban is el legyenek látva.

Nemes Gábor
A DK szakszervezeti és közlekedési szakpolitikusa

     Kiadó: Demokratikus Koalíció

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.