2024. augusztus 13., kedd 23:31

Az 56 Lángja Alapítvány közleménye
    Budapest, 2024. augusztus 13., kedd (OS) - Szent István ünnep vigíliája a Szabadság téren három szín lánggal. A június 4-i, Hősök teri Összetartozásunk Tüzét követően újra lobogni fog a piros, fehér és zöld lángokból álló tűzzászló, a Nemzet Lángja Budapesten.

    Az augusztus 20-i ünnepre történő felkészülésre, elcsendesedésre, magunkba szállásra, lelki összetartozásra, elmélkedésre, a hazáért elmondandó, közös imára lehetőséget adó eseményre kerül sor, Szent István király ünnepének előestéjén a budapesti Szabadság téren. A napnyugtával kezdődő eseményen Zétényi Zsolt mond köszöntő beszédet. A lángok meggyújtását követően jeles művészek közreműködésével "üljük" körbe a Nemzet Lángját. Különös aktualitást, jelentőséget ad az eseménynek hazánk Európai Uniós elnöksége, melynek köszönhetően a Szent István-i gondolatok élednek újra Európa szerte, vagy ha tetszik, ezen gondolatok megóvásának, újraélesztésének programjával valósulhat meg Európa visszafoglalása. A nemzeti színek és a nemzeti ünnepek régi magyar, s ma is élő törvényeink szerint is elválaszthatatlanok egymástól. Ezt fejezi ki majd a nemzeti zászló felvonása a Kossuth téren augusztus 20-án reggel, s erről szól az épületek fellobogózása, s szándékunk szerint erre ad lélekerősítést, nyújt emelkedett élményt előző esti rendezvényünk. Akik velünk tartanak, felejthetetlen spirituális élményben részesülnek. Részleteket az 56 Lángja Alapítvány, illetve a Magyar Trikolór Kft. weboldalán olvashatnak.  


     Kiadó: 56 Lángja Alapítvány

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.