2024. augusztus 29., csütörtök 12:41

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) közleménye (2. rész)
    Budapest, 2024. augusztus 29., csütörtök (OS) - MÚOSZ-állásfoglalás: Egy fotókiállítás hirtelen bezárása is cenzúra

    Szerencsére, a főváros még önállóan dönthet,
s az ő tulajdonában lévő Biodómban lesznek láthatóak
szeptemberben a világ legjobb sajtófotói.
A debreceni köztéri sajtókiállítást augusztus 13-án nyitották
meg, de 17-én már le is bontották, noha a szerződés
szerint szeptember 8-ig lett volna látható a bemutató. A
polgármesteri hivatal a Debreceni Virágkarnevál iránti hatalmas
érdeklődéssel és ezzel összefüggő biztonságtechnikai okokkal
indokolta a bontást. A virágkarneválnak már régen vége van,
ám a sajtókiállítást azóta sem állították vissza. A
virágkarneválra való hivatkozás csak alibi volt, valójában itt is a
cenzúra működött.
A MÚOSZ elnöksége felszólítja Debrecen város vezetőit, hogy
állítsák helyre a szerződésben vállalt állapotot, ne fosszák meg
a látogatókat a magyar valóságot bemutató fotótárlattól! A
debrecenieknek is joguk van manipulációtól mentes
információra.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége felhívja a kormány
figyelmét, hogy az általa (is) előidézett megfélemlítő légkör –
intézményi vezetők váratlan elbocsátása, bizonytalanság
gerjesztése stb. – árt az országnak, aláássa az Alaptörvényben
is rögzített szabad tájékozódás jogát. Szabad és sokszínű
tájékoztatás, tájékozódás nélkül nincs demokrácia.

     Kiadó: Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ)

-------------------------------------------------------------------

     Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
     Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
     (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.