2024. december 17., kedd 15:42 |
Az Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért Közép-Kelet-Európa Alapítvány közleménye (2. rész) |
|
Budapest, 2024. december 17., kedd (OS) - |
A Tegretolt epilepszia kezelése mellett viselkedési zavarokra is
felírják, ám a szer orvosoknak szóló hivatalos előirata nyugtalanító
mellékhatásokat is felsorol: közöttük szerepel a hallucináció, az
agresszió, a zavartság, de az öngyilkos magatartás is.
Egyes pszichiátriai szerek, főként antidepresszánsok erőszakos
viselkedést vagy öngyilkossági gondolatokat kiváltó mellékhatásai
olyan sok gyilkossági üggyel kerültek már összefüggésbe, hogy a
jelenség szinte már nem is újság. Az Állampolgári Bizottság az
Emberi Jogokért nevű emberjogi szervezet adatbázisában több mint
száz olyan magyarországi ügy szerepel, ahol az értelmetlen erőszakot
elkövetőket pszichiátriai szerekkel kezelték, így azok mellékhatásai
kapcsolatba hozhatók a bűncselekmények elkövetésével.
A szervezet 2014-ben kiadott jelentésében figyelmeztetett,
vizsgálatuk arra az eredményre jutott, hogy egy intézetben nevelt
gyermeknek mintegy háromszor akkora esélye van arra, hogy
tudatmódosító pszichiátriai szereket kelljen szednie, mint családban
élő társaiknak. "Igaz, hogy az intézetben nevelt gyermekek gyakran
sokkal több nehézséggel küzdenek az életben, ez azonban nem
indokolhatja a sokkal magasabb arányú pszichiátriai gyógyszerezést"
– áll a jelentésben.
Kiadó: Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért
Közép-Kelet-Európa Alapítvány
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be
beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben
jelzett közlő a felelős.
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: OS Országos Sajtószolgálat
MTI © Minden jog fenntartva.
|