2024. december 18., szerda 13:08

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) közleménye (2. rész)
    Budapest, 2024. december 18., szerda (OS) - Egyetlen súlyos szakmai hiba nem tehet tönkre egy hiteles lapot

            Azóta sem. Ezután másnap hajnalban, a kapcsolódó információkat elemezve (mint köztudott: pár nappal korábban járt Budapesten II. Efrém szíriai ortodox pátriárka, valamint Asszad elmenekült Szíriából, s akkor még nem lehetett tudni, hogy hova stb.) elhamarkodottan döntöttek. Rosszul. Ugyanakkor a valódi sajtót az különbözteti meg az álhírterjesztőktől, hogy előbbiek ilyenkor helyesbítenek, utóbbiak soha. Sőt!
         A Magyar Hang számára végzetes lehet e hiba. Egy hiteles, tekintélyes lapról van szó, amelynek fő megélhetési "forrása" az olvasók bizalma. Ha ez elvész, mindent elveszítenek. Az ellenük indított hajsza éppen ezt a hitelességet kívánja felmorzsolni, nemzetbiztonsági kockázatnak állítva be a tévedést, erősítve azt az érzetet, mintha szándékos félretájékoztatásról lenne szó. A meg nem nevezett külföldi akcióra való hivatkozás pedig apropót adhat a szuverenitásvédelem beindítására is.
         A Magyar Újságírók Országos Szövetsége kiáll a hiteles tájékoztatás mellett. Hibázni lehet, de a helyreigazítás ilyenkor kötelező. A Magyar Hang így járt el. Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a tévedés esélyét jelentősen csökkenti, ha az érintett kormányzati szervek, vagy más információtulajdonosok időben tájékoztatják a nyilvánosságot. Erre most is megvolt az esély. Korrekt tájékoztatás viszont azóta sincs.
        
         Kiadó: Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ)
        

        -------------------------------------------------------------------
        
         Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
         Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.