2024. december 20., péntek 15:45

A Demokratikus Koalíció közleménye
    Budapest, 2024. december 20., péntek (OS) - A lengyel és a magyar nép sok évszázados barátságának senki sem ártott még annyit, mint Orbán Viktor

        Az Orbán-kormány menedékjogot adott egy korrupcióval és szervezett bűnözéssel vádolt lengyel politikusnak, amit Lengyelország ellenséges lépésnek minősített és hazarendelte budapesti nagykövetét.
    
    
     A Demokratikus Koalíció szerint a lengyel és a magyar nép sok évszázados barátságának soha, senki sem ártott még annyit, mint Orbán Viktor. Azzal, hogy a magyar kormány menedéket adott a lengyel igazságszolgáltatás elől menekülő, korrupt bűnözőnek, éppen a saját bűnösségét bizonyította be. Orbán ugyanúgy retteg a független bíróságoktól és ügyészségtől, akárcsak lengyel politikai szövetségesei, akiket meg akar menteni a börtöntől. Ezért kész feláldozni a lengyel-magyar barátságot és a visegrádi együttműködést. Mi, szociáldemokraták azonban ígéretet teszünk arra, hogy Orbán bukása után ezt a barátságot újjáépítjük, és ezzel egy új szövetségben, lengyelek és magyarok még erősebbek leszünk.
    
    
     Vadai Ágnes
    
     A DK frakcióvezető-helyettese
        
             Kiadó: Demokratikus Koalíció
    
     -------------------------------------------------------------------
    
         Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
         Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.



Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.