2004. november 29., hétfő 16:36

Legyen egyszer törvény a politikában: hazudni pedig nem szabad!
    Budapest, 2004. november 29., hétfő (OS) - Hat nap múlva népszavazás lesz Magyarországon két olyan kérdésről, amelyek jó vagy rossz eldöntése hosszú időre meghatározó befolyással lesz 10 millió határainkon belül élő magyar állampolgár, illetve 15 millió magyar honpolgár, de lehet, hogy 15 millió, harmadában határainkon túl élő magyar állampolgár életére, ezen belül testi és lelki egészségére is.

    Az ország ismét a pártpolitikától hangos, közös ügyeink nyugodt megbeszélésére nincs módunk, a politika uralói – a népszavazás alkotmányos célját és biztosítékait meggyalázva, és közben hazudva reggel, hazudva délben, hazudva minden hullámhosszon – erre teret sem engednek.

A legkevesebb szót éppen a népszavazás kezdeményezői és a leendő döntések érintettjei kapnak.

Ma, elvileg független és csak hasonlóan demokratikus országunkban rendszeressé vált, hogy pártpolitikusok – így a mostanában ügyeinket intézni köteles kormány tagjai is – ócska, felelőtlen politikai blöffökkel próbálják a választók maradék józan gondolkodási képességeit, érdektudatát, sőt értékrendjét is összezavarni.

A kormány alkotmánybírósági határozatot is semmibe véve, pártpolitikai hátterének szócsöveként, nyíltan kampányol, bízva abban, hogy alkotmánysértését megfelelő joghézagot találva, elleplezheti majd. Megszokhattuk már a politikai és joggyakorlattá vált magyarázatokat: erkölcstelen bár, de törvényes!

A kormány által kiszolgált érdekek ugyanakkor durván szemben állnak a hazai népesség legelemibb közösségi érdekeivel, de igen komoly profitlehetőséget jelenthetnek a globális nagytőke, sőt akár láthatatlan, ellenőrizhetetlen, maffiaszerű csoportok, szerveződések számára is.
Közben egyre többet halljuk a kormánytól, hogy a szavazás előtt állók súlyos információhiányban szenvednek. Talán ezért zúdítják ránk most gyorsított agymosásként a korábban bűnösen elmulasztottak meghamisított pótlékát?
Szégyenletes, hogy hazánkban a politika ismét ilyen mélyre tudott zülleni.

Ha betegséghez hasonlítjuk az ország politikai állapotát, akkor észre kell vennünk, a végórákat éljük.
Ideje a legkomolyabban felvetni a kérdést: szabad-e tudatosan hazudniuk a politikusoknak kiemelten fontos kérdésekben, a valós ismeretek nyilvánvaló birtokában? Egy közlemény keretében nincs hely a konkrét példák hosszas felsorolására.

Magyarországon (és máshol is) akkor lesznek egészséges közállapotok, amikor az ilyen hazugságoknak komoly, nemcsak politikai, hanem a büntető törvénykönyvben is szabályozandó következményei lesznek.

Egy következő népszavazásnak nem másról, erről kellene szólnia!


Budapest, 2004. november 29.


Pós Péter,
az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) elnöke,
a Nemzeti Egészségügyi Tanács tagja

    Kiadó: Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az OS-anyagok nem az MTI kiadás részei, szó szerint továbbított szövegeiért a közlő a felelős.


Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.