2005. május 4., szerda 18:01

Göncz Kingának nyilt levél
    Budapest, 2005. május 4., szerda (OS) -

    N Y I L T   L E V É L

Dr Göncz Kinga                          
Ifjúsági,Cs,Sz,E Miniszter

    Tisztelt Miniszter Úrnő!

A ICsSzEM nyilatkozatai és tettei nem fedik egymást, sőt szöges ellentétben állnak egymással.
Miniszter Úrnő ne feledje, hogy a dohányzás következtében minden 15 percben meghal egy magyar állampolgár (naponta százan), és hogy a dohányzás naponta több mint 2 milliárd forint kiadást jelent a magyar adófizetőknek. A tiltott dohányreklámok a gyermekeket és az ifjúságot célozzák meg!
Az Országos Dohányfüstmentes Egyesület (ODE) a gyermekek és az ifjúság védelme érdekében több mint 300 ügyben kezdeményezett reklámfelügyeleti eljárást”, amit azért volt kénytelen megtenni, mert az Ön tárcájának felügyelete alá tartozó Fogyasztóvédelmi Felügyelőség és Főfelügyelőség (FVF) - amelyeknek ez a törvény által előírt kötelessége lett volna - nem tette meg. Több mint 120 per megnyerése és a Legfelsőbb Bíróság BH2004 524 elvi Határozata köszönhető az ODE tevékenységének. Az ODE ezen tevékenysége 2004-ben több mint 20 millió forint, míg 2005. március végéig már több mint 7 millió forint bevételt eredményezett az államkasszába. Egyetlen per, mire véget ér, több mint 400.000 forintba kerül. Az ODE elmondta Önnek, hogy az Ön tárcája felügyelete alá tartozó FVF. ebből 350.000 forintot az adófizetőkkel fizettet meg, mert nem hajlandó a sorozatosan törvénysértő – és évi sok milliárd forintos bevételre szert tevő - milliárdos dohányipart terhelni.
Az ODE munkatársai teljesen ingyen, missziós munkában végzik a gyermekek és az ifjúság védelmét.
Az ODE eddig az ICsSzEM-ben kapott helyet. Ide érkeztek a társszervezetek, a tagok információi, a média megkeresései, valamint a nemzetközi kapcsolatai is ide futottak be. Az ODE a 2005. március 11-én Önhöz írt levelében kérte Önt, hogy továbbra is biztosítson számára valamely kis helységet. Az Önhöz írt levelére a mai napig nem kapott választ, helyette 2005. április 21-én az ODE által használt helyiség zárját az ICsSzEM lecserélte, majd, anélkül, hogy értesítették volna, tudomása és beleegyezése nélkül,  a Ptk. bérleti szerződésre vonatkozó előírásait (431. §.) semmibe véve – ingóságaikat egy olyan helyre szállították, amit nem kértek.
Az ODE a postájához nem tud hozzájutni. Így a postán részére érkező hatósági- bírósági Határozatok, Idézések, Végzések - a Posta tájékoztatása - szerint két hete  bolyonganak”, mert azokat az ICsSzEM elirányítja. A határidőket az ODE nem tudja teljesíteni.
Az Ön tárcája pontosan tudta, hogy az ODE nem rendelkezik a működéséhez szükséges eszközökkel, anyagi háttérrel.
Az ODE túlontúl hatékony volt, talán éppen ezért kell működésképtelenné tenni?

-Országos Dohányfüstmentes Egyesület,
-Szövetség a Dohányzás Visszaszorításáért
-Egészségünkért a XXI. Században Alapítvány
-Fodor József Iskolaegészségügyi Társaság
-Levegő Munkacsoport, Füstírtók Egyesülete Alapítvány
-Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége
-Pápai Páriz Egészségnevelési E.
    Kiadó: Országos Dohányfüstmentes Egyesület (ODE)

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az OS-anyagok nem az MTI kiadás részei, szó szerint továbbított szövegeiért a közlő a felelős.


Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.