2009. április 8., szerda 13:16

A hazugság állama meg az igazmondó ombudsman (1.)
    Budapest, 2009. április 8., szerda (OS) - Mindegy, hogy a politikai korrektségnek hazudva elvárt öncenzúra, vagy a rendőrállam tiltja-e az igaz szót, ahol kimondása bűn, ott diktatúra van. A hazugság államában érdekelt megélhetési és pártérdekű ál-civilek, meg a szolgasajtó egy része megtámadta a nekik elviselhetetlen, orruk elé igazmondó tükröt tartó Szabó Máté ombudsmant. Úgy tűnik, nem számít, hogy az állampolgári jogok biztosa eddig minden elődjénél nagyobb akarattal, rátermettséggel, következetességgel, keménységgel és főképp politikai függetlenséggel védte jogainkat. Valószínűbb, hogy éppen ez volt a baj, és csak az alkalomra vártak, hogy mikor iktathatják ki végre azt az embert, aki egyre többször mondja: meztelen a király!

    Szabó Máté másfél év alatt százhúsz közleményben, jelentésben, tájékoztatóban, biztosi levélben foglalt állást az állampolgárok jogainak védelmében.
A jellemzően inkább csak a politikai botrányok közvetítésében érdekelt sajtó elhallgatta állásfoglalásainak jelentős részét, azok megakadtak a biztos honlapja (www.obh.hu) és az MTI közlemény szintjén. Ismert sajtószakmai elv ugyanis, hogy a jó hír nem hír!
Most azonban, éppen amikor Sólyom László is elkezdte ráirányítani a figyelmet a politikának a cigányság nyomorba döntésével kapcsolatos felelősségére, Szabó Máté pedig a mélynyomorral összefüggő bűnözési következmények kezelésének a struccpolitikát meghaladó kezelésére, az eddig mérgét nyelő darázsraj egyszerre felbolydult.

Úgy tűnik, mintha az okokért felelős hazug és fosztogató állam helyett a feladata szerint is az okozattal, és azzal kiválóan foglalkozó Szabó Mátét, az állampolgári jogok biztosát akarnák kiiktatni, eltávolítani a módszerváltás óta az egész országot minden korábbinál hatékonyabban romba döntő politikai osztály útjából.

A szerkesztőségi címadás, sajtó féltve őrzött, szinte érinthetetlen kiváltsága, amely már oly sokszor okozott komoly politikai feszültségeket, most is hozzájárult a primitív műbalhé alapjának kifaragásához. Egy hatásvadász címmel (Szabó: figyelmeztetni kell a cigánybűnözésre) olyan kifejezést adtak a biztos szájába, amit ő még véletlenül sem mondott ki!
www.fn.hu/belfold/20090401/szabo_mate_figyelmeztetni_kell

Az ügy utóéletében is előkerültek a hazug államban beidegzett hírhamisítás eszközei. Egy új szerkesztőségi cím: A civilek kikeltek Szabó Máté ellen. Az itt hazug jelentést adó címkezdő határozott névelőt illesztették egy olyan írás fölé, amelyből csak annak végigolvasói számára derül ki, hogy két, politikailag jól körülírható, de jogilag civil társaság megszólalásával már akár a teljes belföldi civilség véleménye is helyettesíthető. Persze, csak a hazugok kultúrájában!
www.fn.hu/belfold/20090403/civilek_kikeltek_szabo_mate

Pillantsunk ki csak röviden hétköznapi hazugságok uralta államunk határain túlra, vajon a demokrácia állítólagos minta-országaiban is ilyen szájzárat húznak-e a közszereplőkre?

A távozása előtt őszintére váltó Tony Blair kijelentette, a feketék

folyt. a 2. részben!

    Kiadó: Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Zrt.


Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.