2010. április 14., szerda 07:24

Végső döntés az Európai Emberi Jogi Bíróságon a vallásszabadság védelmében
    Budapest, 2010. április 14., szerda (OS) - Brüsszel, 2010. március 8. - Véglegessé vált az Európai Emberi Jogi Bíróság ítélete a Szcientológia Egyháznak az oroszországi Surgut és Nizhnekamsk településeken lévő vallásos csoportjainak ügyében.

    Az ügyekben (NN 76836/01, 32782/03) az ítélet kihirdetésére március 13-án került sor. Az Európai Bíróság jogerős ítélete megerősítette azt, hogy az Orosz Föderáció sértette a felperesek jogait a következő pontokban: 9. cikk: a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadsága valamint 11. cikk: a gyülekezés és társulás szabadsága.

A bíróság úgy találta, hogy Oroszországban a Nizhnekamsk-i Szcientológia Egyház semmilyen szervezeti formában sem tudta megszerezni az elismerést és élvezni a vallásszabadsághoz és gyülekezéshez  való jogukat. Az első és második kérelmező sem tudta bejegyeztetni a Szcientológia csoportot vallásos jogi személyként, mivel az Orosz hatóságok nem tekintették őket vallási gyülekezetnek. Az általuk benyújtott vallási csoportként való bejegyzési kérelmeket a csoportok eddigi létezési idejének rövidségére hivatkozva utasították el.
Végül, bár törvény szerint jogosultak voltak a vallási csoport státuszra, nem tették lehetővé számukra a jogaik gyakorlását, mivel mint csoportot, megfosztották őket jogi személyiségüktől, a tulajdonhoz való törvény adta joguktól, valamint attól, hogy tagjaik érdekeit védjék. Nagymértékben ellehetetlenítették őket az alapvető vallásgyakorlás tekintetében.
Ennek megfelelően a Bíróság megállapította, hogy  a kérelmezők 9. és 11. paragrafus által biztosított jogait illetően korlátozás történt.

Az ügyet korábban az orosz kormány nem igyekezett az ügy társadalmi fontosságának megfelelő sürgősséggel kezelni és semmi sem indokolta a hosszas várakozási időt, ami alatt a vallási szervezeteket akadályozták működésükben.
A Nizhnekamski Szcientológia Egyház elnöke, Emir Ramazanov kijelentette, hogy az Európai Bíróság ítélete megnöveli a lelkiismeret szabadság védelmének nívóját és nemcsak a társulás szabadságát emeli egy új szintre Oroszországban és Európában, de szavatolja a védelmet akkor is, amikor az igazságtalanság nemzeti szintű jogalkalmazásból származik.

(A Szcientológia vallást L Ron Hubbard író és filozófus alapította. A szcientológusok hiszik, hogy az ember halhatatlan szellemi lény és alapvetően jó, és a lélek megmenthető egy életen belül. Az első egyházat 1954-ben nyitották meg az Egyesült Államokban. Most a Szcientológiának több mint 8300 egyháza, missziója és csoportja létezik 165 országban, és több millió tagot számlál. Oroszországban több, mint 40 Szcientológia egyház és misszió van, Szentpétervártól Vlagyivosztokig.)
    Kiadó: Szcientológia Egyház Budapest

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Zrt.


Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.