2010. május 5., szerda 21:21

Szegedi Csanád: elég a ciánból!
    Budapest, 2010. május 5., szerda (OS) - Tíz évvel a román hatalom okozta nagybányai, majd tiszai vegyi katasztrófa után nagy többséggel, 488 igen, 48 nem és 57 tartózkodás mellett fogadta el az Európai Parlament (EP) szerda délután azt az állásfoglalást, amely felszólítja az Európai Bizottságot, hogy kezdeményezze a cianidos bányászati technológiák teljes betiltását az Európai Unióban 2011 vége előtt, mivel ez az egyetlen biztonságos módja a vízkészletek és az ökorendszerek védelmének.

    Nem titok, hogy az állásfoglalás éle elsősorban az Erdélyt számos módon romboló, környezetpusztító román kormánynak szól, amely, illetve elődei 10 év elteltével sem tiltották be a mérgező, gyilkos bányászati eljárást.
    Sajnos az EP állásfoglalásai nem bírnak kötelező érvénnyel az Európai Bizottságra, amely egyszer, áprilisban már megdöbbentő módon a természetrombolás betiltása ELLEN érvelt, hamisan hivatkozva a vízminőségre és a bányászati hulladékok kezelésére vonatkozó irányelvekre, amelyek Barrosoék szerint megfelelő védelmet nyújtanak. Miközben tapasztaljuk, hogy nem nyújtanak, s Erdélyt, a Kárpát-medencét továbbra is újabb katasztrófa, vagy katasztrófák fenyegethetik, elsősorban, de nem kizárólag a félig már tönkretett, komoly magyar műemlékekkel bíró Verespatakon.
    A cianidos szörnytechnológiát egyébként már több helyütt betiltották, jelenleg csak három uniós tagországban alkalmazzák, az egyikük éppen Románia. A multik azonban, ahol még lehet, előszeretettel alkalmazzák olcsósága miatt, nem törődve az emberi és természeti környezet maradandó károsodásával.
    Mindezért is fontosnak vélem hangsúlyozni az alábbiakat:

    1. Mint a Jobbik EP-képviselője, magam is megszavaztam az állásfoglalást és örülök az igenek jelentős arányának

    2. Ugyanakkor minél gyorsabb, lehetőleg azonnali végrehajtást várok el az Európai Bizottságtól, megelőzendő az újabb súlyos környezetszennyezést

    3. Ebből következően a Jobbik Magyarországért Mozgalom elvárja, hogy azonnal állítsanak le mindenfajta bányászati előkészületet Verespatakon.
    
    Kiadó: Szegedi Csanád EP képviselő (Jobbik Magyarországért Mozgalom)

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Zrt.


Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.