2010. május 31., hétfő 15:11

Kiskunhalas: nincs működési engedélye az intézeti pszichiátereknek
    Budapest, 2010. május 31., hétfő (OS) - Miközben folyik az ügyészségi nyomozás a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonával kapcsolatban, amelynek során három ápolót letartóztattak, a dolgozók továbbra is megosztottak az intézeten belül. Néhány hete a dolgozók tüntetést szerveztek Kiskunhalason az intézet hírnevének védelmében, eközben más dolgozóktól rendszeresen kerülnek ki információk az intézetben tapasztalható visszásságokról. Most az is kiderült: az intézet pszichiátereinek nincs érvényes engedélye a működéshez.

    Ahogy a közelmúltban napvilágra került, az egyik letartóztatott ápolóról már korábban is kiderült, hogy az egyik ápoltat súlyosan bántalmazta: a tanúvallomások szerint rugdosta a földön fekvő, magatehetetlen ápolt oldalát, majd a nyakára taposott. Az ápoltat mentővel kellett kórházba szállítani, az ápoló pedig azt mondta a jelen lévő többi lakónak, mondják azt, hogy az ápolt elcsúszott és beverte a fejét az ajtófélfába.     Most napvilágra került az is, hogy az intézetben dolgozó két pszichiáter működési engedélye már március végén lejárt, így valójában működési engedély nélkül dolgoznak a kiskunhalasi pszichiátriai otthonban. Az ügyben több hivatalos szerv is vizsgálatot indított.    További információ: Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány Tóth Gergely PR-referens (1) 342-6355, (70) 330-5384 pr@cchr.hu Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány www.emberijogok.hu
    Kiadó: Állampolgári Bizottság Az Emberi Jogokért

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Zrt.


Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.