2010. június 6., vasárnap 05:36

Dr. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár pedagógusnapi köszöntője
    Budapest, 2010. június 6., vasárnap (OS)

    
    Tisztelt Ünneplő Pedagógusok! Kedves Kollégáim!

Első szavaimmal azokhoz a kollégákhoz szólok, akik ma is, ahogyan napok óta, természeti katasztrófák és viharkárok közepette állnak helyt számos településen, küzdenek az iskolákba, otthonokba betörő árvízzel, s mentik, védik tanítványaikat. Áldozatos kitartásukért, példamutató helytállásukért fogadják szívből jövő köszönetemet, hálámat!

,,Azért vagyok pedagógus, hogy a természetnek nyers gyémántját szép vigyázattal csiszoljam kristályba.  - ez Németh László hitvallása.
Pedagógusnap alkalmából köszöntöm minden pedagógus kollégámat, a gyémántcsiszolókat! Köszönöm elkötelezett, magas színvonalon végzett munkájukat, mindennapos helytállásukat!

Ma már tudományos kutatási eredmények sokasága igazolja, amit mi mindig is tudtunk: a magas színvonalú iskolarendszer, a jó iskola kulcsfontosságú szereplője a pedagógus.
Tapasztalataim szerint ma a pedagógusok közérzete nem jó. Következménye ez az utóbbi nyolc évében hozott oktatáspolitikai rendelkezéseknek, amelyek a nevelés szerepét elhalványították, a nevelő kezéből pedig kivették azokat az eszközöket, amelyekkel munkáját következetesen és hitelesen végezhetné.
Hitem és meggyőződésem, hogy az iskola mindenkor értékteremtő és kultúrateremtő intézmény, amely nem elégedhet meg azzal, hogy szolgai módon, pusztán megrendelői igényeket teljesít. Hiszem, hogy a gyermeket szeretni és biztatni kell, hogy egészségesen fejlődjön, s az óvodákban, iskolákban, kollégiumokban biztonságot nyújtó érzelmi környezetet kell teremteni számára képességei szabad kibontakoztatásához. Szívleljük meg azonban Eötvös József gondolatait is, amelyek a meleg, óvó szeretet mellett a kötelességre nevelés szükségességére és fontosságára intenek.

Kinek senki sem parancsol, az bizonyosan magának sem fog tudni parancsolni. Ki az életben kötelességeit csak hosszú okoskodás után, s csak akkor teljesíti, ha azoknak megszegésére éppen semmi okot nem talál, nem fogja teljesíteni kötelességeit. Éppen ezért szükséges, hogy a gyermek jókor megszokjék bizonyos dolgokat kötelességének tekinteni.

Kedves Kollégáim! Oktatási államtitkárként munkatársaimmal azért fogok dolgozni, hogy minden gyémántcsiszoló pedagógus megkapja azt a társadalmi megbecsülést, amit a nemzet jövőjéért munkálkodva megérdemel: s nem mint a nemzet napszámosa, hanem mint a nemzet lámpása.
Ehhez kérek minden kedves kollégámtól bizalmat, együttműködést, s kívánok mindannyiuknak egészséget, erőt, a rövidesen megkezdődő nyári hetekre pedig jó pihenést!


Budapest, 2010. június 5..

                    Dr. Hoffmann Rózsa


Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.