2010. július 10., szombat 14:11

Tiszthelyettesek avatása Szentendrén
    Budapest, 2010. július 10., szombat (OS) - Ünnepélyes keretek között került sor a tiszthelyettesek avatására és eskütételére 2010. július 10-én, Szentendrén, a Magyar Honvédség Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskolában. A 98 fő nappali tagozaton végzett hallgató híradó, repülésbiztosító, szerelő, hadtáp és parancsnoki ágazatokon szerzett képesítést.

    A Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere 2001 augusztusában hozta létre a Magyar Honvédség egyetlen tiszthelyettes képző intézményét, mely napjainkban is igen népszerű az érettségivel rendelkező fiatalok körében. A tavalyi év során hatszoros volt a túljelentkezés, közel 600 fő jelentkezett a 100 helyre. Az iskola, figyelembe véve a Magyar Honvédség érdekeit, biztosítja a szerződéses tiszthelyettesi pályára jelentkezők, valamint a már pályán lévők alap-, át- és továbbképzését, illetve nyelvi képzését, továbbá a Magyar Honvédség tiszthelyettesi és zászlósi állományának utánpótlását, katonai pályán történő előmenetelét.   Idén, a Himnusz, a történelmi zászlók bevonulása, majd az eskütétel után Dr. Hende Csaba, a Magyar Köztársaság honvédelmi minisztere köszöntötte az ünnepélyre felsorakozott állományt.  A világon élni csak hősként érdemes  – ezzel kezdte ünnepi beszédét a honvédelmi miniszter, majd így folytatta:  Számtalan hőssel találkoztam az elmúlt hónapban, akik ugyanazt az egyenruhát viselték, mint Önök. Az árvíznél emberéletet és anyagi javakat mentettek, a levegőből homokzsákkal zárták el az átszakadt gátat. Afganisztánban életveszélyes körülmények között, az ellenség napi támadásainak kitett útvonalakon utánpótlást szállítanak, gyermekeket gyógyítanak, katonákat képeznek ki hazájuk védelmére.  Dr. Hende Csaba ünnepi beszédében kiemelte azt is, hogy  a katonai hivatás társadalmi rangja ismét magas lesz. A honvéd karrierjét kiszámítható életpálya modell alapján tervezheti, egzisztenciális biztonságban és kiszámítható, teljesítményalapú előmeneteli rendszerben. A katonák méltó szolgálati körülmények között fogják végezni munkájukat.   A honvédelmi miniszter beszéde, valamint a Szózat elhangzása után átadásra került a Kéri Kálmán vezérezredesről elnevezett tőr is, melyet minden évben egyetlen kiválóan végzett hallgató kaphat meg tanulmányai elismeréséül. Ez a díszoldalfegyver néhai Kéri Kálmán vezérezredes emlékét, valamint a katonai hagyományok tiszteletét jeleníti meg. 2010-ben Vona József őrmester vehette át a tőrt. A frissen avatott tiszthelyettesek egy hét szabadság után kezdik meg munkájukat szolgálati helyükön.
    Kiadó: Honvédelmi Minisztérium

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Zrt.


Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.