2010. július 12., hétfő 12:12

Felsőzsolca és az adományok
    Budapest, 2010. július 12., hétfő (OS) - A felsőzsolcai adományosztásról a legkülönbozőbb hírek olvashatóak. A Máltai Szeretetszolgálat június 12-e óta folyamatosan jelen van a településen. Az adományosztással kapcsolatos egy hónapos tapasztalatainkat foglaltuk össze az alábbiakban.

    A legkülönbözőbb szervezetek, cégek, magánszemélyek, önkormányzatok és természetesen a segélyszervezetek folyamatosan hoztak tárgyi adományokat Felsőzsolcára. A város vezetése nem volt felkészülve ezek fogadására, tárolására és szétosztására. A helyi TV munkatársára bízták az adományokkal kapcsolatos tennivalókat, aki igyekezett megoldást találni. Tervszerűségről szó sem lehetett, hiszen a szállítmányok zöme bejelentés nélkül érkezett, azonnal kellett raktárt találni. Az adományok szétosztására nem volt megfelelő helyiség, akkor még több utcában állt a víz, a szivattyúzás is akadályozta a közlekedést. Furgonokkal adományjáratokat  szerveztek és igyekeztek házhoz vinni az adománycsomagokat. Az elégedetlenség már ekkor elkezdődött, hiszen volt ahová egyszerűen nem lehetett eljutni, mások nem voltak otthon, megint mások ideiglenesen elköltöztek, sokan Miskolcra.
Ezt a helyzetet látva Felsőzsolca önkormányzatának felajánlottuk segítségünket és megszerveztük az adományok tervszerű és igazságos szétosztását. Első lépésként a lakcímnyilvántartás alapján felállítottunk egy adatbázist a vízzel elárasztott utcákban lakókról, akiket vonalkódos adománykártyával láttunk el. Három helyen szétosztó helyet létesítettünk, ahol az árvízkárosultak a meghirdetett időben átvehetik az adománycsomagokat – amelyeket önkéntesek sokasága csomagol össze az erre a célra megkapott sportcsarnokban. Az Önkormányzatnak azt javasoltuk, nevezzenek ki egy személyt, aki a város nevében irányítja és szervezi az adományok szétosztását. Ez megtörtént, Orosz Csaba önkormányzati képviselőt megbízták ezzel a feladattal.
Az első adományosztás az adománykártyás rendszerben június 24-én zajlott le és azóta már több alkalommal történt szétosztás.
Arra törekedtünk, hogy először az élelmiszerek és a tisztítószerek szétosztása történjen meg. A mai napon megkezdődött a ruhák és a bútorok szétosztása is. Az adománykártya rendszer része az is, hogy aki valamilyen ok miatt nem tud elmenni a kiosztó helyre, annak házhoz szállítjuk a csomagot. A számítógépes nyilvántartásból nyomon követhető ki kapott csomagot és kit kell otthonában felkeresni.
A 7200 lakosú település lakóinak zöme árvízkárosult. A kiadott kb. 1500 adománykártya tulajdonosainak lehetetlen egyforma tartalmú csomagot készíteni a beérkezett legkülönbözőbb tárgyi adományokból. A szétosztást mindig válogatásnak és csomagolásnak kell megelőznie, amely időt vesz igénybe. Az önkéntesek igyekeznek félretenni a lejárt élelmiszereket, a koszos ruhát, a fél pár cipőt, stb., mert kisebb mennyiségben ugyan, de sajnos ilyesmi is található a tárgyi adományok között.
Az árvízkárosultak zöme megértette ennek a rendszernek az előnyét és élvezi is azt.
További információ: www.maltai.hu/zsolca
    Kiadó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Zrt.


Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.