2010. július 17., szombat 22:11 |
Matolcsy György közleménye |
|
Budapest, 2010. július 17., szombat (OS) - |
A magyar kormány az IMF és az EU küldöttségével folytatott
tárgyalásai során őszintén és nyíltan feltárta az első félévi
elhibázott költségvetési gazdálkodásból fakadó súlyos problémákat.
Az IMF és az EU küldöttségei mindezek alapján elismeréssel méltatták
az új kormánynak a korábbi hibák kiigazítása érdekében tett
tekintélyes lépéseit, amelyek a bankadó, a végkielégítéseket terhelő
különadó és a költségvetési szférában érvényes fizetési korlátozás
bevezetésével növelték az állam bevételeit, a 120 milliárd forintos
minisztériumi zárolásokkal és a közpénzekkel való takarékos bánásmód
betartatását szolgáló költségvetési felügyelők kiküldésével pedig
jelentősen csökkentették az állami kiadásokat. Ezek az intézkedések
jelentős mértékben csökkentik a költségvetés hiányát. A nemzeti
ügyek kormánya folytatja a strukturális reformok politikáját a
tárgyalópartnerek által fontosnak tartott területeken - így az
adórendszer, az egészségügy, és a közösségi közlekedés területén
is. A kormány elkötelezett aziránt, hogy Magyarország minél előbb
Közép-Európa legversenyképesebb, legmegbízhatóbb és
legkiszámíthatóbb országa legyen. A kormány természetesen tovább
folytatja a tárgyalásokat a nemzetközi szervezetekkel, köztük az
IMF-fel és az Európai Unióval is. Matolcsy György nemzetgazdasági
miniszter
Kiadó: Miniszterelnökség
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: OS Országos Sajtószolgálat
MTI © Minden jog fenntartva.
|