2010. október 20., szerda 08:36 |
KEP fórum a hungarikumokról -- megemlékezés 56-ról |
|
Budapest, 2010. október 20., szerda (OS) - |
A Közép-Európai Club Pannonia Közhasznú Egyesület (KEP) októberi,
budapesti törzsasztal fórumán nagy érdeklődés mellett a hungarikum
törvénytervezetet vitatta meg és megemlékezett 56-ról hg. Esterházy
Antal KEP elnök vezetésével. Bevezető előadást tartott Birinyi
József, a Parlament Hungarikum Munkacsoportjának vezetője,
tekintélyes népzenekutató és filmrendező. Birinyi József elmondta,
hogy a hungarikumok védelméről széles konszenzussal elfogadott
országgyűlési határozat alapján, most készül nagyszámú szakértő
bevonásával a hungarikum kerettörvény, amely sok területet érint.
Erre azért is nagy szükség van, mert a hungarikum, mint jogi
kategória még nem létezik. Ezért a törvénynek az egyik fő feladata,
hogy definiálja mi a hungarikum. A másik fő feladat ennek
segítségével a nemzeti termékek védelme, termelésének és
értékesítésének ösztönzése szervezett keretek között. Utalt arra,
hogy a hungariumokat piramis szerint kívánják kezelni. Tehát alulról
építkezve első szinten a helyi érték, majd a megyei, nemzeti vagy
kárpát-medencei érték található. Csak jelentős értéket tartalmazó
magyar jellegzetesség lehet hungarikum, amelynek szigorú
minőség-ellenőrzésen kell átesnie. Birinyi József előadásához kapcsolódva referátumot tartott Vasvári
József a KEP Kárpát-medencei Hungarikum Munkabizottság vezetője,
vállalkozó, a Világbank regisztrált szakértője is. Vasvári József
előadásában hangsúlyozta, hogy a Munkabizottság fő célja a különböző
helyi és regionális magyar szellemi és anyagi értékek megismerése és
népszerűsítése a Kárpát-medencében, együttműködve a partnerekkel.
Utalt arra, hogy a hungarikumok bölcsője a Kárpát-medence, annak
különleges kultúrája, gazdasági, társadalmi viszonyai. Az előadásokat követő élénk vitában több hazai és határon túli
résztvevő utalt a Hungarikum törvény jelentőségére és szorgalmazták
a kiváló magyar termékek piacra jutását segítő intézkedéseket,
szervezeti feltételek megteremtését. Ilyen értelemben nyilatkozott
többek között a KEP szlovákiai képviselője Mézes Rudolf, a KEP
vajdasági képviselője Körmöci Károly, Kádár Imre a Prémium
Hungaricum Egyesület elnöke és Szabó András közgazda, volt
nagykövet, a KEP alelnöke. Az októberi rendezvény keretében hagyományosan megemlékeztek az
56-os forradalom évfordulójáról. Dr. Czeglédi József a KEP 56-os
Dialógus Bizottsága elnöke, az 56-os Történelmi Alapítvány kurátora,
a forradalom fegyveres résztvevője felhívta a figyelmet arra, hogy
56 mindmáig sajnálatos módon megosztja a magyar társadalmat. Egyesek
kisajátítják, kirekesztő politikát folytatnak és gyűlöletkeltésre
használják fel. Meggyőződését fejezte ki, hogy sikerül
eredményesebben kezelni ezt a világtörténelmi jelentőségű magyar
ügyet és pl. rendszeres dialógus segítségével 56 egyre inkább a
nemzeti együttműködés, összefogás, dicsőség szimbóluma lesz.
KEP Elnökség
Kiadó: Közép Európai Club Egyesület
-------------------------------------------------------------------
Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait
minden esetben OS jelzéssel használják fel.
Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az
OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a
közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTI Zrt.
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: OS Országos Sajtószolgálat
MTI © Minden jog fenntartva.
|