2011. január 1., szombat 18:25

Közlemény a Tilos Rádió és Ice T közigazgatási ügyéhez
    Budapest, 2011. január 1., szombat (OS) - A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság figyelemreméltónak tartja, hogy Ice T amerikai rapper lassacskán a magyar sajtószabadság hősévé kezdi kinőni magát. (A Hatóság Hivatala hatósági ellenőrzése során azt állapította meg, hogy az említett előadó It's On című dalának 2010. szeptember 2-án 17 óra 53 perckor a Tilos Rádióban történő lejátszása valószínűsíthetően sértette az 1996. évi I. törvény 5/B. paragrafus (3) bekezdését és 5/C. paragrafus (2) bekezdését, így a közigazgatási hatósági eljárás indítása indokolt.)

    Felesleges bármiféle hatósági önkényt keresni az ellenőrzés mögött, nem történt más, mint a törvény megfelelő alkalmazása. A kiskorúak médiával szembeni védelme Európa-szerte kiemelt téma. Az ellenőrzés során alkalmazott törvényhelyek Magyarország EU-csatlakozása érdekében, a vonatkozó európajogi normák implementálásakor kerültek be 2002-ben a jogszabályba. Nem különösebben nehéz némelyeknek olcsó tréfát űzni a hatóság idevágó jogalkalmazásából, de talán nehéz lenne kimondani: a gyermekek, kiskorúak védelmére nincsen szükség a média területén annál is inkább, mert ezzel szembemennénk az EU jogrendjével.
    Szintén nem különösebben nehéz kigúnyolni a hatósági eljárások szükségszerűen hivatalos, a köznyelvhez képest nehézkesnek tűnő nyelvezetét. Különösen Ice T szabadon áradó soraihoz képest tűnhet körülményeskedőnek a hatósági levél. De ha valaki elolvassa a dal szövegét, nehezen gondolhatja úgy, hogy az nem utal  közvetett módon erőszakra, illetve szexualitásra . Márpedig ez a törvény szövege, amelyet a hatóságnak alkalmaznia kell. Talán az Internet bátor, gyakran névtelen szabadságharcosai is belátják, hogy azért Ice T még messze van Kossuth Lajostól, a sajtószabadság igazi hősétől. A rapper megbízható internetes  források szerint figyelemmel kíséri a hatóság eljárását. A magyar szabályozás értelmében szókimondásának nem különösebben súlyos a következménye: a törvény nem kér mást, mint egy apró figyelmeztető  jelzést a dal lejátszása előtt.
    Nincsen szó cenzúráról, ízlésrendőrségről, és a jövőben sem csak negédes táncdalslágereket lehet majd leadni a rádióban.
    Azért nem árt, ha tudjuk: saját hazájában Ice T dalát - a washingtoni Legfelső Bíróság hetvenes évekbeli, ún. Pacificia-döntése óta - csak este 10 óra után adhatják le a rádiók. Ha nem így tennék, az amerikai médiahatóság, a Federal Communications Commission olyan bírságot szabna ki rájuk, amely biztosan meghaladja a Tilos Rádió éves költségvetését. Így hát köszöntjük a művészt nálunk, a szabadság hazájában! It's on!

    Budapest, 2011. január 1.

    NMHH
    Kommunikációs Igazgatóság
    ----------------------------------------------------------------- --

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI nonprofit Zrt.


Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.