2011. január 25., kedd 17:00

A Fidesz-kormány újabb átverése
    Budapest, 2011. január 25., kedd (OS) - A szocialista kormány által a tömegközlekedést ingyenesen igénybe vevők számára bevezetett regisztrációs jegyről Fónagy János, ellenzéki szakpolitikusként 2010. márciusában azt mondta: az szembemegy az ésszerűséggel, ezért amennyiben a Fidesz kormányra kerül, el fogja törölni.

    Fónagy János azóta már a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedésügyért is felelős államtitkára, így több mint nyolc hónapja lenne lehetősége ígéretének betartására. Ehhez képest most kiderült, hogy az NFM nemhogy eltörölni nem akarja a regisztrációs jegyet, de kiterjesztené a váltására kötelezett utasok körét.
A kormány ugyanis a vasutascsaládok 35 ezer utasára is kiterjesztené a kötelezettséget. A döntésről sem szakmai, sem munkavállalói szinten nem volt egyeztetés, nem készült hatástanulmány. Sok szavazó alighanem épp ezek miatt választotta a Fideszt tavaly áprilisban, illetve amiatt, mert azt hitték: amit ígérnek be is tartják majd.
Ám ma a Fidesz-kormány újabb átverése lepleződött le.

    Kiadó: MSZP

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja  az OS-be beadott  közleményeket,  a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett  közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Zrt.


Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.