2011. április 10., vasárnap 21:06

Országos Magyar Vadászkamara elnökének a közleménye
    Budapest, 2011. április 10., vasárnap (OS) - Az internetes portálok hétvégi főszereplője dr. Semjén Zsolt volt, akinek az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökeként meghirdetett programját, illetve annak egy részét vette célba egy magánszemély, azzal hogy feszültséget keltsen és negatív irányba befolyásolja a közvéleményt.

    Az Országos Magyar Vadászkamara nevében felháborodásunkat fejezzük ki, hogy egy hozzá nem értő, mondhatnánk a vadászatban dilettáns igyekezett kompromittálni, egy a hazánkban köztiszteletben álló olyan politikai vezetőt, aki nyíltan  vállalta a vadgazdálkodás és vadászat  fejlesztését  szolgáló programját.
    A magyar vadgazdálkodók és vadászok egyszerűen nem tűrhetik tovább, hogy szélsőséges nézeteket valló, szakmailag felkészületlen személyek befolyásolják a laikus közvéleményt, gátolva ezzel a természetvédelem, a vadgazdálkodás illetve a vadászat összhangjának a megteremtését.
    Az 1400 vadgazdálkodási egység és a több mint 57 ezer magyar vadász többségének nevében kijelentjük, hogy egyetértünk a Védegylet elnökének törekvéseivel és programjának megvalósításában támogatjuk. A magyar vadásztársadalom Semjénnel az élen bátran odaállhat a közvélemény elé, mert az élővilág megőrzése érdekében továbbra is vállalja a hazánkban élő fajok létszámának szabályozását, a biológiai sokszínűség fenntartását. A közvélemény bizonyára megérti, hogy a továbbiakban nem lehet megengedni, hogy a több évtizedes védelem miatt túlszaporodott egyes szárnyas és szőrmés ragadozók a vadászható, sőt a védett fajok állományában olyan károkat okozzanak, melyek következtében azok a kipusztulás szélére sodródhatnak. Ezért kérte a VM minisztert a Védegylet elnöke, hogy vizsgálják felül egyes ragadozó fajok védettségét. Ha ez nem történik meg, akkor néhány éven belül a szürke fogoly után a fácán és a mezei nyúl fennmaradása is veszélybe kerülhet.
    A korábban vadászható, majd később védelmet élvező fajok közül, bizonyos régiókban túlszaporodott nyári lúd állomány a mezőgazdasági termelőknek okoz jelentős károkat azzal, hogy az őszi búza és repce vetéseket szinte teljesen tönkre teszi. Talán nem véletlen, hogy pl. a szomszédos Ausztriában vadászható fajként kezelik.
    Az erdei szalonka tavaszi vadászata viszont hazánkban évszázados hagyomány, nemzeti sajátosságnak számít, nemzeti múltunk része. Hazánkban évente pár ezer darab kerül terítékre, míg Franciaországban az őszi vadászatok során milliós nagyságrendben hasznosítják. Miért kell e nemzeti hagyományunkat belülről támadni akkor, amikor ezzel nem veszélyeztetjük az európai állományt, sőt monitoring vizsgálataink igazolják, hogy a tavaszi vadászat kevésbé veszélyezteti a populáció alakulását.
    A természetvédő aktivista levelében írja, hogy nincs pénz monitoringozásra ezért nem tudják és senki sem tudhatja egyes fajok létszámát. Megnyugtatjuk, hogy a vadászok rendelkeznek ilyen adatokkal, jó pár éve - mivel a természetvédők nem tették - monitoringoznak egyes fajokat és van érvanyaguk ahhoz, hogy meggyőzzék az illetékeseket arról, hogy ha egyes ragadozók védelmét túlzásba viszik, azzal más fajok kipusztulását érhetik el.
    A Védegylet elnöke által benyújtott programot nem kell visszavonni, sőt megváltoztatni sem, mert egyértelműen tudható, hogy egy olyan elkötelezett vadásztársadalom áll mögötte, akik egyben természetvédők is.  A vadászat   aktív természetvédelem  ezt nemcsak Európában, hanem az egész világon elfogadják és tudomásul veszik, valamint azt is, hogy a változásokhoz a fajok védelménél is   folyamatosan alkalmazkodni kell.
    A Védegylet Elnöke a vadásztársadalom nevében azért fordult a Vidékfejlesztési Miniszterhez, hogy mielőbb készüljön el a Nemzeti Vadgazdálkodási Program, melynek a fenti kérdéskör is részét kell, hogy képezze.
    
    
    Feiszt Ottó,
    az Országos Magyar Vadászkamara
    elnöke
    
                                
------------------------------------------------------------------
    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Zrt.


Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.