2011. május 30., hétfő 21:57

Az ifjúsági terület büszke lehet az EU-elnökség eredményeire
    Budapest, 2011. május 30., hétfő (OS) - Az Európai Ifjúsági Fórum magyar EU-elnökségi összekötője, Szabados Viktor látogatott el Kiskunfélegyházára és megbeszéléseket folytatott Kapus Krisztián polgármesterrel, aki egyben az Országgyűlés ifjúsági albizottságának elnöke. Az egyeztetések után a városi Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat és a Fidelitas helyi képviselőivel együtt sajtótájékoztatót tartottak a városházán. Az érintett témák széles palettáján szerepeltek a magyar EU-elnökség ifjúsági területen elért eredményei, az Európai Ifjúsági Fórum szerepe, ezenkívül a következő elnökség strukturált párbeszédének témája és a Nemzeti Ifjúsági Tanács funkciói. A fiatalok bekapcsolódása kapcsán az Elnökség Tudósítói programszó esett

    Kapus Krisztián a város nevében köszöntötte az ifjúsági terület EU-elnökségi összekötőjét. Elmondta, hogy fontos számukra is, hogy az alföldi régió ifjúsági fővárosában sikerült az EU-elnökség informális találkozóihoz hasonló kellemes hangulatban találkozni.

Szabados Viktor a magyar EU-elnökség értékelése kapcsán elmondta, hogy a fiatalokat kétszer súlyosabban érinti a munkanélküliség kérdése, mint a többi korosztályt (21 százalék). Ezért az EU által kezdeményezett európai szintű, úgynevezett strukturált párbeszéd erre fókuszált. Célja, hogy bevonja a fiatalokat a napirenden lévő ifjúsági ügyek megvitatásába, konkrét dokumentumok megalkotásába, közösen a döntéshozókkal. 2011.március 1-4. között Gödöllőn, Budapesten került megrendezésre az az EU Ifjúsági Konferencia, amelyen elfogadták az unió ifjúsági képviselői és döntéshozói a Tanács elé terjesztendő ajánlásokat.

2011. május 19-én a magyar EU-elnökség vezetésével, Soltész Miklós államtitkár elnökletével az Európai Tanács elfogadta a strukturált párbeszéddel és a fiatalok részvételével foglalkozó dokumentumokat valamint az úgynevezett elnökségi tájékoztatót. Közös cél, hogy segítsék a fiatalok beilleszkedését a tanulás és a munka világába. 2011. június 17-én kerül az EU asztalára egy ajánlás, amely az ifjúság foglalkozatásával kapcsolatban vonja le a következtetéseket. Ezzel illetve számos elnökségi konferencia, fiatalok európai állásbörzéje kapcsán a magyar EU-elnökség méltán büszke lehet az ifjúsági területen elért, szektorok közti párbeszéd eredményeire - fogalmazott Szabados.

Jövő héten indul egy újabb strukturált párbeszéd kör, a lengyel-dán-ciprusi Trió első fordulója a részvétel témájában. Az Európai Ifjúsági Főrumban közel 100 nemzeti ifjúsági tanács és nemzetközi ifjúsági szervezet dolgozik és látja el az ifjúság legszélesebb körű képviseletét. Magyar tagszervezet jelenleg nincsen. Az EU egyetlen tagállama Magyarország, ahol még nem működik a fiatalok horizontális képviselete. Fontos, hogy tanuljunk a szomszédaink és a Fórum tapasztalataiból, ezért Szabados kiemelte, hogy 2011. június 22-én a budapesti Európa Pontban nemzetközi vendégekkel egy Nemzeti Ifjúsági Tanács konzultáció lesz a Felsőoktatási Diákszervezetek, Mobilitás, Európai Bizottság támogatásával.Teljes cikk: www.elnoksegtudositoi.eu
    Kiadó: Felsőoktatási Diákszervezetek Egyesülete

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.


Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.