2011. november 4., péntek 14:11

Színre lép az új roma elit - A Roma Oktatási Alap ösztöndíj-átadója
    Budapest, 2011. november 4., péntek (OS) - 167 roma egyetemista és főiskolás vehette át pénteken a Roma Oktatási Alap (ROA) ösztöndíját Budapesten. A romák oktatása terén  legtöbb  nemzetközi tapasztalattal bíró szervezet a roma fiatalok számára nyújtott ösztöndíjrendszerrel próbálja kiegyenlíteni az oktatási rendszer egyenlőtlenségeit.

    Ebben a tanévben a ROA az egyedüli szervezet, amely tömegesen nyújt pénzbeli segítséget roma felsőoktatási hallgatóknak. Az idén 228 fiatal pályázott; a nyertes 167 diák a felsőoktatás számtalan szegmensét képviseli. A diákok között logisztikai menedzserek, jogászok, kriminológusok éppúgy megtalálhatóak, mint tanárok, katonák vagy orvosok. Amint azt Szira Judit, a ROA vezetője a díjátadó ünnepségen elmondta: az idei év azért is különleges, mert a pályázók mind beleegyeztek, hogy nyilvánosan vállalják cigányságukat, és romaként jelenjenek meg többek között a szervezet honlapján.  Ez nagy bátorságra, egészséges identitásra vall. A Roma Oktatási Alap egy látható roma értelmiséget szeretne támogatni  – mondta el a megnyitón Szira Judit.  A rendezvényen felszólalt Kótai Mihály kilencszeres ökölvívó világbajnok, aki jelenleg a Semmelweis Orvostudományi Egyetem elsőéves hallgatója. A rakamazi cigánytelepről származó sportoló-egyetemista életében először beszélt nagyszámú  roma fiatal előtt arról: hogyan motiválhat valakit a cigánysága.  Persze egy budai felső-középosztálybeli fiú könnyebben indult volna. De épp a származás az, ami meggyorsíthatja a dolgokat, ami erőt adhat. Ha van egy álmod, ha képes vagy megdolgozni érte, mint én tettem, bármit elérhetsz  – mondta Kótai diáktársainak.  
    Kiadó: Roma Oktatási Alap

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.


Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.