2011. december 20., kedd 11:50

Közlemény
    Budapest, 2011. december 20., kedd (OS) - A bíróság megállapította, hogy az alperes azzal, hogy a Magyar Rádió kuratóriumának tagjaihoz intézett, 2010. március 22-én kelt levelében, amely a Such Györgynél jobb elnökjelölt már nem is található? címet viselte, levele tartalmában hamis látszatot keltett, és így levelével megsértette a felperes jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait.

    Pós Péter, az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) elnöke a Magyar Rádió Közalapítvány társadalmi kurátoraként a kuratórium 2010. március 25-i ülését megelőzően három nappal levelet intézett kurátortársaihoz abból az alkalomból, hogy az ülés napirendjén szerepelt Such György Magyar Rádió elnöki megbízatásának esetleges meghosszabbítása. A kurátor levele a  Such Györgynél jobb elnökjelölt már nem is található?  címet viselte.
Such György az elnökségének meghosszabbításáról döntő ülést megelőző nap délutánján az elnöki jelöltségtől (nyilatkozatai szerint egyéb okokra hivatkozva) visszalépett, majd két héttel ezután, Pós Péter ellen keresettel fordult a Fővárosi Bírósághoz. Keresetében kérte, a bíróság állapítsa meg, hogy alperes megsértette felperes jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait, ezért tiltsa el felperest a további jogsértéstől, kötelezze elégtétel adására akként, hogy az ítélet rendelkező részét alperes küldje meg az MTI részére, kötelezze továbbá alperest kártérítés címén 2 millió Ft, valamint annak 2010. március 24. napjától járó kamatainak és a perköltségnek a megfizetésére.
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében megállapította, hogy az alperes megsértette a felperes jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait, a kártérítésre vonatkozó igényt viszont elutasította.

Pós Péter a bíróság jogerős ítéletét természetesen teljesíti, de az ítélettel nem ért egyet, és megfontolja, hogy az ügyben a Strasbourgi Nemzetközi Emberi Jogi Bírósághoz forduljon.

Budapest, 2011. december 20.


Pós Péter, volt társadalmi kurátor
az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) elnöke

    Kiadó: Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.


Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.