2012. március 21., szerda 13:57

Az MSZP a rasszizmus ellen a nemzetközi emléknapon
    Budapest, 2012. március 21., szerda (OS) - A társadalmi kirekesztés világszerte súlyosbodó helyzetére figyelmeztet mindannyiunkat a rasszizmus, a faji megkülönböztetés elleni küzdelem világnapja.

    Az idegengyűlölet és az ebből fakadó diszkrimináció olyan veszélyes folyamatokat indít el, amelyek végső soron az emberi jogok, az egyenlő elbánás elvének megsértését vonják maguk után. Nem tehetünk különbséget sem faji, sem, etnikai, sem nemzeti hovatartozás között, mint ahogy egyként ítéljük meg és tiszteletben tartjuk a különböző vallásokat, nyelvi, kulturális különbségeket, amelyek alapvető humanista és demokratikus értékrendre épülnek.

Ha ezek az alapvető jogok sérülnek, a törvényhozók kötelessége ellenük küzdeni és biztosítani azt a sokszínűséget, amellyel minden közösség csak gazdagodhat. A minap Nyugat-Európában történt erőszakos cselekedetek újra s újra megerősítik a demokratikus közösségek és nemzetek azon igényét és kötelességét, hogy a kisebbségek védelemre szorulnak, hisz végső soron mindenki ilyen vagy olyan kisebbség részét képezi. Mindehhez az évszázados beidegződések és előítéletek legyőzésére éppúgy szükség van, mint az oktatásra, amelyben mindenkinek esélyt és lehetőséget szükséges biztosítani képességeire és szociális helyzetére való tekintet nélkül.  



    Kiadó: MSZP

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja  az OS-be beadott  közleményeket,  a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett  közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.


Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI nonprofit Zrt. 2010  © Minden jog fenntartva.