2012. április 6., péntek 19:32

LMP: elfogadhatatlan a melegfelvonulás betiltása
    Budapest, 2012. április 6., péntek (OS) - Az LMP szerint elfogadhatatlan, hogy a BRFK betiltotta a melegfelvonulást és mondvacsinált okokból próbálja a polgárok szabadságjogait korlátozni. A rendőrség ott folytatja a gyülekezési joggal kapcsolatos ámokfutást, ahol tavaly abbahagyta.

    Az LMP szerint a BRFK tiltó határozata - amely szerint a július 7-re tervezett rendezvény miatt a közlekedést más útvonalon nem lehet biztosítani - teljesen megalapozatlan.  Nyilvánvaló, hogy számtalan, ennél nagyságrendekkel komolyabb forgalmi fennakadással járó rendezvényt engedélyeztek és tartottak már Budapesten. Ha például a hasonló útvonalon és ugyancsak hétvégén tartott Békemenet idején lehetett más útvonalon biztosítani a közlekedést, akkor a rendőrségnek nincs oka és jogalapja a jóval kisebb melegfelvonulást betiltani.  Sajnos ismét okkal feltételezhetjük, hogy a tiltó határozatba foglalt hétoldalas, a forgalmi hatásokat számba vevő szakvélemény valójában alkotmányellenes, mert a gyülekezési törvény által vizsgálni nem engedett szempontokat takar.  Szeretnénk emlékeztetni a BRFK vezetőit, hogy amikor tavaly nem adtak engedélyt a melegfelvonulásra, a szervezők bírósági úton helyeztették hatályon kívül a döntést. Üdítő fejlemény lenne, ha a rendőrség idén inkább magától belátná, hogy nem korlátozhatja mondvacsinált okokból a polgárok szabadságjogait és engedélyezné a rendezvényt.  Budapest, 2012. április 6.  Szabó Tímea országgyűlési képviselő az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság alelnöke  Dorosz Dávid országgyűlési képviselő a Honvédelmi és rendészeti bizottság tagja  
    Kiadó: Lehet Más a Politika párt (LMP)

-------------------------------------------------------------------

    Kérjük előfizetőinket, hogy az Országos Sajtószolgálat anyagait minden esetben OS jelzéssel használják fel.
    Az MTI szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja az OS-be beadott  közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
    (c) Copyright MTI Nonprofit Zrt.


Forrás: OS Országos Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.